Srđa Janković immunológus, a köztársasági válságstáb tagja az RTS péntek reggeli műsorában azt mondta, hogy Szerbiában egyelőre ugyan csökken a fertőzöttek száma, de az újévi ünnepek és az ortodox karácsony ideje alatti összejövetelek miatt majd csak a jövő héten lehet reálisan értékelni a járványhelyzetet.

Janković a koronavírus elleni vakcináról is beszélt. Véleménye szerint a Szerbiában alkalmazott védőoltások biztonságosak, a polgárok pedig választhatnak, hogy mely gyártó vakcináját szeretnék felvenni, feltéve, ha rendelkeznek abból a fajtából.

Elmondása szerint egyelőre nem tudni meddig tart a vakcina hatása, de a szakemberek szerint ez az időszak néhány év is lehet.

„Száz százalékos védelem nincs, vannak olyanok is, akik másodszor is megbetegedtek, szerencsére ez elég ritka. Egyelőre azt sem tudjuk meddig tart a természetes védelem, úgyhogy elég sok még a homályos pont. Ami a vakcinációt illeti, most mindenki százalékokról beszél, hogyan elérni a 80 százalékot? Szerintem fontosabb, hogy fokozatosan valósítsuk meg az immunizációt és minél több polgár vegye fel a vakcinát, főleg a veszélyeztetett kategóriák“ – emelte ki Janković.

Az immunológus hangsúlyozta, hogy a maszkot majd csak akkor tehetjük félre, ha már nem lesznek új fertőzöttek. Reményét fejezte ki, hogy a 2021-es év fordulatot hoz majd, ami a járványt illeti.

„A védőoltás segít, de a legfontosabb továbbra is az alapvető járványügyi szabályok betartása” – zárta szavait Janković.

Srđa Janković (Fotó: archív)