Január 18-án, hétfőn a zentai Hófehérke Iskoláskor Előtti Intézmény minden épületében várják a gyerekeket, a szülőknek pedig már nem kell munkáltatói igazolást felmutatniuk.

Juhász Attila, a község oktatással és művelődéssel megbízott tanácstagja azt mondta, hogy a javuló járványhelyzet miatt döntöttek így, viszont a szülők továbbra sem mehetnek be az épületekbe. Most is, ahogyan az első félévben, a bejáratnál adják át a gyermekeiket az óvónőknek.

Juhász arra kérte a szülőket, hogy beteg gyermeket ne vigyenek az intézménybe.

Ami a zentai iskolákat illeti, a szeptemberi minta alapján folytatódik a második félév.

Illusztráció (Fotó:Pixabay)