Aleksandar Vučić szerb elnök a minap jelentette be, hogy február 15-ig egy újabb gazdasági intézkedéscsomag tervezetét fogadják el, most viszont a pénzügyminisztérium közölte, hogy ezúttal azon is gondolkodnak, hogy a szerbiai munkanélküliek is valamilyen támogatásban részesüljenek – írja a Blic.

Részleteket egyelőre nem közöltek.

A Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyilvántartásában 2020 végén 492.619 munkanélküli szerepelt.

A tervek szerint egyébként a szerbiai munkavállalók a két, vagy háromhavi minimálbér összegének a felét kapják. A cégek tehát két hónapra 32.000, vagy három hónapos támogatás esetén 48.000 dinárt kapnának minden dolgozó után, figyelembe véve, hogy újévtől a minimálbér összege 32.000 dinárt tesz ki.

Vučić újabb gazdasági intézkedéscsomagot helyezett kilátásba

Sajtóértesülések szerint a pénzügyminisztériumban azt is fontolgatják, hogy ha szükség lesz rá, akkor idén is 100 euróval segítenek minden szerbiai nagykorú állampolgárt.

Siniša Mali pénzügyminiszter ezzel kapcsolatosan kijelentette, hogy jelenleg folynak az elemzések, hogy a pénz a legmegfelelőbb helyre kerüljön, illetve mindenki, aki arra rászorul, megkapja a támogatást. A tárcavezető hozzátette, Szerbia pénzügyi helyzete stabil, az ország pedig biztosítani tudja az újabb intézkedéscsomaghoz szükséges pénzt.

Illusztráció (Fotó: archív)