Január elején a bácskai pravoszláv egyházmegye cenzúrázta az N1 Televíziót, amelynek stábját kitiltotta a szenttamási templom udvarából, hogy ne tudja rögzíteni az újvidéki razzia áldozatainak szentelt megemlékezést.
Egy héttel az eset előtt Jelena Zorićot, az N1 újságírónőjét fenyegette meg brutálisan Predrag Koluvijának, a Jovanjica-ügy első vádlottjának az ügyvédje. A fenyegetés nem fejeződött be a puszta nyilatkozatokkal. Az Ügyvédi Kamarának tett feljelentés után pereket és ellenpereket indítottak a felek. Jelenleg az epilógusra várnak. A cenzúra és az utóbbi ügy különböznek, amiről már majdnem minden el is hangzott. A szenttamási történetről viszont még szólhatunk egyet s mást.
Elsőként az lehet érdekes számunkra, hogy a bácskai egyházmegye, Koluvijához hasonlóan, azért támadta meg az N1 újságíróját, mert nincs megelégedve a szerb pravoszláv egyházról szóló televíziós tudósításukról. A másik érdekesség, hogy az ügy végül az egyház-nem kívánatos média és a magántulajdon-közérdek közötti leegyszerűsített ellentétekre zsugorodott, szemben azzal, hogy az egyház megszegte A közérdekű információ és a médiáról szóló törvény 4. szakaszának 2. bekezdésében kimondottakat, amely szerint tilos minden médiamunkás, újságíró vagy a köztájékoztatásban dolgozó bármely személy közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetése, különösen politikai hovatartozásuk, meggyőződésük vagy egyéb személyes tulajdonságuk alapján.
Kevésbé fontos számunkra, hogy a bácskai egyházmegye lépése valójában az egyház első emberének a leendő pátriárkáért zajló versenyben való jobb kiindulási pozíciójáért folytatott harcaként értelmezhető, hiszen több egyházi méltóság viselkedése is az elmúlt hónapokban arra enged következtetni, hogy nyilván Vučić nélkül ezt a kérdést sem tudják majd megoldani, vagy éppen az, hogy az egész csak egy dölyfös egyén pillanatnyi akaratának kifejezése volt. Az a fontos, hogy az „engedetlen” média kapott egy újabb megleckéztettetést.
És van még egy érdekesség, a médiát erre a szenttamási nyilvános és nem vallásos eseményre a tartományi kormány és a képviselőház elnökei, Igor Mirović és Pásztor István hívták meg. Biztos emlékeznek arra a felvételre, amikor mindkettőjük az N1 stábja mellett halad el, tettetvén magukat, hogy nem értik, mi történik, és hogy mit beszél hozzájuk Nataša Kovačev újságírónő, majd beléptek a templomudvarba – és itt be is fejeződik az esethez való hozzájárulásuk. Egyikőjük sem vette tudomásul másnap a Szerbiai Újságírók Egyesületének felhívását, hogy nyilatkozzanak az eseményről, de bölcsen hallgattak a további húsz napban is. Egészen a mai napig egyikük sem szólalt meg ez ügyben.
De vajon miért is nyilatkozzanak? Arról úgysincs szó, hogy az újságírói egyesületek erősek lennének, az intézmények pedig függetlenek, tehát annak a veszélye sem fenyeget, hogy az egyházi méltóságokat esetleg megbüntetik a törvények megszegése miatt. És attól sem kell tartani, hogy esetleg a két elnököt majd valaki felelősségre vonja. Felesleges játszadoznunk, teljesen világos, hogy a tartományi kettős azért nem nyilatkozott, mert imponál nekik, hogy a hatalomnak ellenszenves médiát valaki más is támadja a hatalom iránti hűségét bizonyítván, ami által hozzájárul ahhoz a nyomásgyakorláshoz, amelynek az adott média már eleve ki van téve. Hiszen a Pásztor által vezetett VMSZ, miként ez a VOICE minapi közleményében is olvasható, tartja a kezében az összes magyar nyelvű médiát, amelynek a Magyar Nemzeti Tanács az alapítója.
Tehát a VMSZ teljesen ugyanazt csinálja kicsiben, amit a haladó párt nagyban.
Mirović és Pásztor tehát pontosan azt tették, amit elvárnak tőlük. Kettőjük viselkedése voltaképpen pontosan tükrözi a tartományi közigazgatás utóbbi négy évben való működését. Röviden: költögetjük a költségvetési pénzeket és nem avatkozunk bele a saját dolgunkba. Az igazsághoz tartozik, hogy a tartományi kormány és a képviselőház honlapján tömérdek hír olvasható a tartományi szervek és intézmények tevékenységéről. Viszont zömében olyan protokolláris és álesemények ezek, amelyeknek semmi kulcsfontosságú jelentősége nincs a tartomány fejlődéséhez. Marketing és árnyszínház. Hiszen nem azt jelentette ki Mirović a megbízatásának a kezdetén, hogy a VAT finanszírozásának kérdése nem élvez elsőbbséget, vannak attól fontosabb dolgok is (ez parafrázis, de a lényeg ez).
Igen, van a tartománynak A Vajdaság hatásköreinek finanszírozásáról szóló törvény nélkül is némi pénze a kasszában, igaz, nem sok, de az övé. Viszont a problémát a pénzek költése jelenti. Emlékszik-e bárki egy olyan intézkedésre is, amelyet a tartomány költségvetéséből finanszíroztak, és az pozitív értelemben eltér a szerb kormány minisztériumai által elfogadott intézkedésektől? Tudunk-e a társadalom bármely olyan területéről, amellyel kapcsolatban a Vajdaság AT állampolgára elmondhatja, hogy íme, a tartomány, ahol élek, befektet a munkámba, valamilyen módon megkönnyíti a munkámat, és intézkedéseinek köszönve előnyben vagyok Szerbia más részein élő kollégáimmal szemben? Tudunk-e olyant kijelenteni, hogy Vajdaságban azért jobb az üzleti légkör, mert a vajdasági közigazgatás nagy összegeket különít el különböző szektorokra? Vagy akár azért, mert a közigazgatásban olyan szakértők vannak, akik rögtön tudnak reagálni az adott problémára, és mindegyikhez legalább három megoldást javasolnak? Vajon javult-e a helyzet a munkanélküliséggel, a szegénységgel vagy bármivel kapcsolatban? Természetesen, nem tudunk ilyeneket állítani, hiszen a tartományi közigazgatás nem az állampolgárok, hanem a tartományt alkotó pártok érdekében dolgozik.
Ha úgy dolgozna, ahogy kell, akkor még e szűkös pénzügyi feltételek mellett is legalább egy jottányit javíthatna a tartomány polgárainak életén. Ám abban az esetben még világosabban megmutatná, hogy a helyi önkormányzatoktól az elnökig senki sem csinál semmit. És azt nem szabad. Amikor az általad vezetett párt fontosabb, mint az általad vezetett intézmény, miért is törődnél a történet elején említett médiával? Nem csoda tehát, hogy még azok is, akik támogatják a decentralizációt, és akik tisztában vannak a kormányzás különböző szintjei létezésének jelentőségével és a hatáskörök megosztásával, aligha tudják ésszerűen megmagyarázni a tartományi közigazgatás létezésének szükségességét. A tartomány vezető emberei pedig mintha mind serényebben dolgoznának azon, hogy a Vajdaság AT végül hatalomtalanítsa (mint ahogy a 90-es évek elején történt), majd végül megszüntesse önmagát. És amíg el nem érkezik ez a pillanat, addig a lélegeztetőgépein eléldegél majd Vajdaság Autonóm Tartomány, mindazoknak a statisztáknak a segítségével, akik révén működőképes tud lenni ez a szemfényvesztés az utolsó pillanatig.
Dalibor Stupar – A szerző az Autonomija.info és a VOICE újságírója, valamint az Autonomija portál karikaturistájaként dolgozik, amely karikatúrák által kritikus szempontból értelmezi a fennálló politikai és társadalmi valóságot.
(fordította: Lenkes László)
A cikk szerb nyelvű változata:
Pásztor István és Igor Mirović a szenttamási megemlékezésen (Fotó: YouTube – printscreen)
