Jelisaveta Vasilić, a kormány korrupcióellenes tanácstagjának kijelentése szerint az előző kormány privatizációs folyamata tönkretette a szerb gazdaságot és a mezőgazdasági üzemeket. E környezeti erőforrás, a szántóföld említésével, úgy tűnik, a tyúkszemére lépett mindazoknak, akik egy ideje nekiestek és a szárnyuk alá vették a vajdasági szántóföldek sorsát – Slađana Gluščević az Agrosmart portál szerkesztőnőjének írása.

Sírószoba
Életemben talán először fordul elő velem, hogy úgy érzem, külön jelentősége van annak, hogy milyen nemű vagyok, miközben rovom ezeket a sorokat. És hogy le kell írnom ezt a hülye mondatot: ezt a cikket nem csak újságíróként, hanem férfiként is írom. Tehát a lengyel alkotmánybíróság még tavaly októberben eltörölte az abortusz lehetőségét még abban az esetben is, ha előre és biztosan lehet tudni, hogy a várandós anyuka életképtelen vagy maradandó fogyatékosságban szenvedő gyermeket hoz majd a világra. Magyarul: meg kell szülni őket is. Most pedig kiszivárgott: a lengyel kormány külön sírószobákat tervez létrehozni az ilyen anyukák számára – Kókai Péter vezércikke.

Emlékek sokasága egy helyen
Néhány hete egy szívmelengető kezdeményezés indult el, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend a ma már szinte mindenki számára közismert közösségi oldalon: régi fotókon köszön vissza a csönd városa. Január elején létrejött egy csoport, ahol fekete-fehér, ütött-kopott, de cserébe emlékekkel gazdag képek idézik fel sokunk hőn szeretett otthonát, Magyarkanizsát – Pósa Tamara beszélgetett Magyar Rolanddal.

A balkáni cicoma ára
Száz napja alakult a jelenlegi szerbiai kormány, és erről az államfő jelenlétében emlékeztek meg. Ez szokatlan a világ jobbik részén, mert az államelnöknek, illetve uralkodónak csupán a kormányfő kinevezésével akad dolga a választások után. Errefelé más a szokás, itt a századik napon a kormány elnöke öt percet beszél, az államfő pedig egy órán át vázolja a kabinet jövőbeni feladatait. Alighanem egyre tipikusabb szokássá, amolyan balkánikummá válik ez Szerbiában – Németh János jegyzete.

Az egyetlen ellenzéki
A huszonkilenc tagot számláló magyarkanizsai képviselő-testületben mindössze egyetlenegy ellenzéki képviselő található, aki szerint tudomásul kellene venni a hatalmi pozíción levőknek, hogy az övéktől esetleg eltérő vélemény is létezik, s ezt nem kellene szinte kapásból ellenségesnek minősíteni. Goran Nikičićtyel Ljudmila Janković Gubik beszélgetett.

„Szuperképességünk az összefogás”
Vasárnap reggel nagy pelyhekben hull a hó, és elég hideg van ahhoz, hogy ne olvadjon el azonnal. A szabadkai Mini Jugoszláviába igyekszem, ahol a be nem fejezett, fűtetlen, óriási ház földszintjén tizenpár önkéntes azért gyűlt össze, hogy a rászorulóknak ebédet főzzön. Egy ideje minden hétvégéjüket ennek szentelik ahelyett, hogy otthon készítenék el a vasárnapi menüt – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja.

Magyarkanizsán az anyukák nincsenek egyedül
Kiemelkedő eredményt értek el Magyarkanizsán az elmúlt időszakban a Baba-Mama Klubban. Egy olyan biztos pont alakult meg ebben a községben, ahová a várandósok és az édesanyák bizalommal fordulhatnak, s ahol nem mellesleg rengeteg segítséget kapnak – a lelki támogatástól kezdve a bérelhető könyveken, mosható pelenkákon, hordozókendőkön át a hintáig – Tómó Margaréta interjúja.

Akiknek mindent szabad
Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a kormány miért nem számolja fel az Állami Felügyeleti Intézményt, hiszen az emberei úgyszólván lépten-nyomon igyekeznek borsot törni az országos vezetőség orra alá, ugyanis olyannyira komolyan veszik a saját dolgukat, hogy még az egyébként érinthetetlennek tűnő közvállalatok ügyvitelének vizsgálása esetében is szempusztító alapossággal bolhásznak – Both Mihály jegyzete.

KÖZÉLET: Az apróhalak sorsa

OKTATÁS: Variációk érdemjegyre – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: Sokkal célzottabb szociális segítség ugyanannyi pénzért? – Takács Magda írása

KÖZÉLET: De mi legyen a funkcionális analfabétákkal? – Balla Lajos jegyzete

JEGYZET: Nem könnyű rendőrnek lenni – Nagy Nándor jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: Nincs végérvényesen elrontott élet – Dr. Harmath Károly atya írása

VENDÉGSÉGBEN: Tamásfalván, Túrián, Szabadkán, Újvidéken és Zentán

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: „Sohse mentegesse magát a kései válaszért…” – Emléksorok az ötven éve elhunyt Fekete István tiszteletére Szabó Palócz Attila tollából

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A képzelgés szeszélyeinek és veszélyeinek görög istenei – Wilhelm József írása

IRODALOM: Képszöveg és szövegkép

KÉPHISTÓRIÁK: A mentsvárak nyomában

HOROGRA AKADVA: Hülye kérdések minisztériuma – Huzsvár József cikke

AZ ORVOS VÁLASZOL: Magyar készítmény a koronavírus-fertőzés megelőzésére

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Az ökológiai lábnyomunk – Dupák Evelin írása

SPORT: Csendőrök a futballpályán – Németh János jegyzete

KERT: Óvjuk örökzöldjeinket! – Randovics Lejla jegyzete

ÖTLETSAROK: Csináljunk tavaszt!

KONYHA: „Szív küldi” ételek

HOROSZKÓP: A Bivaly éve a kihívások és a siker éve lehet

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható