Hetek óta próbálják befogni azt a kutyát, amelyik kölykeivel rettegésben tartja a szabadkai központi buszállomás környékén közlekedőket és élőket. A helyi Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat illetékesként minden agresszív kutyát begyűjt az utcáról, de mint azt Aleksandra Bukvić, a menhely vezetője a Szabad Magyar Szónak elmondta, ez a terület hatalmas, a tehervonatok miatt megközelíthetetlen és egyelőre nem jártak sikerrel. 

Mától huszonnégy órás ügyeletet tartanak az embereik a buszállomás közelében, holott erre egyáltalán nincs kapacitása a vállalatnak, mondták.

A szabadkai kutyamenhely hosszú ideje teljesen megtelt, összesen 268 kutya van ide elhelyezve. Rendszeresen végzik azonban a „Befogni, sterilizálni, szabadon engedni” program keretében a kutyák vizsgálatát. A programban részvevő kutyák jelölést kapnak, ezt a polgárok láthatják is az állatok fülén.

Aleksandra Bukvić a Szabad Magyar Szónak elmondta, sajnos eddig nem jártak sikerrel az agresszív kutya esetében, aki a buszállomás környékén támad kölykeivel együtt.

— Az igazság az, hogy mindez a felelőtlen állattartás következménye. Azt a kutyát valaki kidobta az utcára és most étel után kutatva, hogy kölykeit ellássa, őket védelmezi, és ezért támad. Sajnos a kölykök már az utcán születtek, így igazi kóbor kutyáknak számítanak, hiszen egyáltalán nincsenek emberhez szokva. Ezért is olyan agresszívek — magyarázta Bukvić.

A szabadkai menhely illetékesei rendszeresen járják az iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények környékét és minden nagyobb testű, agresszív kutyát befognak. A kisebb testűek, a sterilizálást követően visszakerülnek az utcára, és a város, valamint a civil szektor együttműködésének köszönhetően őket sem hagyják magukra, hiszen a civil önkéntesek támogatásból etetik őket és figyelnek arra, hogy ne betegedjenek meg.

— Csak tavaly, ennek a kiváló együttműködésnek köszönhetően mintegy 80 kutyát sikerült örökbe adnunk. A sterilizációnak és a befogásnak köszönhetően az évi több mint 200 kutyaharapásos esetet száz esettel csökkentettük. Már az idén négy kutya talált gazdát a menhelyről. Helyet csak így tudunk felszabadítani, hogy ha a jelenleg ott tartózkodó kutyák közül valamelyik gazdára talál.

Az illetékesek felhívják a polgárok figyelmét arra, hogy felelősségteljesen viseltessenek háziállataik iránt. A jelenleg az utcán található kutyák mindegyikének ugyanis van gazdája.

Illusztráció