Életnagyságú, aranyfejű-kezű-lábú Trump-szobor fogadta az Amerikai Konzervatív Unió politikai akciókonferenciájának (CPAC) résztvevőit a hétvégén Orlandóban. Az akciózók sorban állva fotózkodtak az üvegszálból készült festett bálvány előtt/mellett/körül, a taktikai nagygyűlés után pedig potom százezer dollárért haza is lehetett vinni a bukott elnököt.

A műalkotás azonban nem politikai giccsnek készült, hanem teljes egészében jelképgyűjteménynek szánta alkotója, a 61 éves Tommy Zegan. Lássuk, hogyan kell (részben) a művész szerint értelmezni az arany(os) szimbólumokat!

  • Trump fedetlen testrészei aranyozottak, hiszen ő milliárdos, eleve aranyba született, még a vécé is (ellenőrzötten) arany bevonatú a lakosztályaiban, sőt saját repülőgépén is.
  • Ezen túlmenően Trump szívesen mázolja aranyszínűre arcbőrét, régebben a haját is valami hasonlóra festtette.
  • A szobor fehér inget, zakót és piros nyakkendőt visel (az utóbbi jóval rövidebbre sikerült, mint ahogy azt Trump megkötni szokta – hiszen a hosszan lelógó kravatt állítólag a férfiasság jelképe!), hiszen a mintakép egy nagy (négyszeresen becsődölt) üzletember.
  • A nemzeti zászló mintázatára emlékeztető fürdőgatya bizonyítja a lobogó iránti mély tiszteletét – nagygyűléseken nem egyszer ölelte át és csókolta vigyorogva a szent selymet.
  • A strandpapucs azt jelenti, hogy Trump szívesebben ücsörögne nyugdíjasként a floridai strandon – és vagyona alapján meg is tehetné azt, de ő inkább éjt nappallá téve a nép dolgával törődik.
  • Jobb kezében az alkotmány preambulumát tartja (de mivel a hátoldal fordul a szobor felé, aligha olvasta el), ami azokkal a nagybetűs szavakkal kezdődik, hogy „Mi, a nép…” – hiszen a népvezérek mindig a nép nevében tesznek a nép… (érdekében).
  • Bal kezében varázspálca – ami arra emlékezteti az esetleges kétkedőt, hogy Trump elnökelődje, Barack Obama a 2016-os választások előtt kétségbe vonta Trump képességét a külföldre kihelyezett munkahelyek visszaszerzésére, mert hogy neki sincs varázspálcája – pedig dehogynincs!

Ez utóbbi jelkép azért pirinyót sántít, mert ugyan a szobrász egy teljes évig dolgozott az arany műtárgyon – ámde viszont éppen is hogy Mexikóban…

Donald Trump bizarr „aranyszobra” az Amerikai Konzervatív Unió 2021-es floridai akciókonferenciáján (Fotó: Octavio Jones/Reuters)