Megjártam a poklot, miután átestem a koronavírus-fertőzésen, majd két különböző vakcinával is beoltottak – mondta a Danasnak a vranjei Slađan Antić (57), aki január 28-án vette fel a Pfizer védőoltását, majd február 18-án az újraoltás során tévedésből a kínai Sinofarm vakcináját adták be neki.

– Panaszok léptek fel, ugyanis szív- és cukorbeteg is vagyok. Élet és halál között lebegtem – panaszolta Antić tizenkét nappal a második adag vakcina felvétele után.

Vranjei vakcinabotrány: „A fejüket fogták az orvosok”

A vranjei zenész úgy fogalmazott, hogy ez a véletlen orvosi műhiba miatt nem állt szándékában műsort csinálni, de arra a kérdésre, hogy az esetet jogi útra tereli-e, Antić a következőt válaszolta:

– Nincs szándékomban ebből bármiféle hasznot húzni, de vannak jóakarók, akik azt tanácsolták, hogy indítsak kártérítési pert. Számomra az a legfontosabb, hogy ebből kilábaljak. Remélem, hogy a következő napok során Belgrádban alapos vizsgálatoknak vetnek alá, emiatt pedig hálával tartozom Vranje polgármesterének és az egészségügyi minisztérium munkatársainak – jelentette ki Slađan Antić.

Vranjei vakcinabotrány: Leváltották az egészségház igazgatónőjét

Egyes portálok arról írtak, hogy Vranjéban három másik személyt is két különböző gyártó vakcinájával oltottak be, de ezt az információt a vranjei egészségházban nem akarták sem cáfolni, sem megerősíteni. Annyi azonban bizonyos, hogy Nebojša Dimitrijević, akit az Antić-ügyet követően bíztak meg a vranjei egészségügyi rendszer koordinálásával, megváltoztatta a vakcináció módját. Azóta a védőoltás első dózisát az egyik, a másodikat pedig egy második helyszínen adják be a pácienseknek, akiknek kötelező magukkal vinniük az egészségügyi kartont.

Slađan Antić (Fotó: Nova.rs/Printscreen)