„Hát mindenki más jön szembe, mindenki más az őrült” – tréfálta el halálkomolyan a szakállas viccet az állam(párt)i tévében úgy egy évvel ezelőtt a jelenlegi magyar családminiszter. Veresné Novák Katalin Éva akkortájt tért vissza washingtoni hódító útjáról, ahol lelkes trumpista vállveregetést kapott. Meghívója, az amerikai egészségügyi miniszter többek között arról híresült el, hogy gyógyszeripari vezérigazgatóként háromszorosára emelte az inzulin árát, valamint keményen harcolt az ellen, hogy a biztosítók ne rúghassák ki a nekik nem tetsző – értsd: betegebb, tehát jobban rászoruló – biztosítottakat. (Így nézett ki Trump Amerikájában a „családvédelem”, amelyben Novák szerint Magyarország mellé felsorakozva az USA is az „élre állt”.)
„Kicsit így éreztük magunkat, hogy mi megyünk az autópályán és mintha mindenki szemből jönne. Aztán kiderül, hogy mégsem így van, kiderül az, hogy lehet, hogy mi megyünk a jó irányba” – folytatta akkor Veresné. A héten viszont még bravúrosabb fegyvertényre alkalmazhattuk a magyarázatát. Ezúttal ő már a magyar állampárt külügyfelelős alelnökeként jelentette be – szintén a viccelv alapján – a Fidesz kilépését az Európai Néppártból:
„Az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel mi nem tudunk azonosulni” – fogalmazta meg a keresztény(fi)de(sz)mokrata mantrát a pártalelnök asszonyság (hogy főnöke stílusában szólítsuk meg).
A kumulatívan másfél évtizedes Orbán-kormányzás (eddigi) csimborasszójaként is felfoghatjuk azt, amire a pártvezér úgy tette ki Hatodik Szamizdatjában a pontot (a Magyar Királyság 844 évig hivatalos nyelvén), hogy „Fortes fortuna adiuvat!”, vagyis hogy – a mi anyanyelvünkön – Bátraké a szerencse.
Így hát ők bátran kiléptek a legnagyobb európai pártcsaládból. Alárendelt pártcsaládtagjaik viszont ezzel beleléptek a sz…ba – szóval a csapdába: Menni, vagy nem enni? (Hamlet után szabadon.)
Komolyra fordítva a szót: Mi lesz most a VMSZ-szel, azon belül is Deli Andorral?!
A határon és Unión túli csatlóspártok egy-egy képviselőjét ugyanis a Fidesz nyomta be kegyesen-cselesen (kissé ugyan etikátlanul) az Európai Parlamentbe, annak is a legerősebb frakciójába. A délvidéki Fidesz-katona viszont
most kénytelen „hátrább ülni” a brüsszeli patkóban, méghozzá a frakcióárva kommunisták, neonácik és viccpártiak közé – ismét csak Orbán Viktor kegyelméből.
Miközben pártja, a társult-tag VMSZ elvben maradhat a néppárti családban, még ha első és egyetlen EP-képviselője – fideszes kakukkfiókaként – kénytelen is kirekeszteni magát.
A belépés ingyenes volt (értsd: ölbe pottyant), a kilépés meg bizonytalan.
Pásztor István társult pártvezérnek – egy normális demokratikus társadalomban – főhetne a feje, hogy akkor most „miről szóljon a történet”. De nyilván nem fog neki, hiszen úgyis Pestről – pontosabban Budáról – mondják majd meg, merre van az arra. Menni, vagy nem (lenni). Ennyire egyszerű annak, aki más kottájából muzsikál. Annak, aki fizet.
Roboghatnak az „összes őrülttel” (vagy) szembe.
Ellenirányban (Illusztrációk: Shutterstock és tenor.com)
