Jelena Žarković egyetemi tanár, a belgrádi közgazdasági kar professzora az N1 Televízió műsorában azt mondta, hogy idén várhatóan több tízezer munkahely fog megszűnni.

A közgazdász emlékeztetett az egy évvel ezelőtti prognózisokra, amikor a koronavírus-járvány kitörésekor még azt vetítették előre, hogy Szerbiában a GDP 3-4 százalékkal fog csökkenni, ennek ellenére a 2020-as évet egy-másfél százalékos eséssel zártuk.

Másrészről, mint a szakértő rámutatott, a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint a munkanélküliségi ráta 2020 utolsó negyedében 10 százalék körüli, ami megfelel a járvány előtti szintnek.

– De ezek csak számok. Ha megnézzük a foglalkoztatottak és munkanélküliek struktúráját, legalább is a tavalyi év utolsó negyedében, akkor láthatjuk, hogy a nem formális gazdaságban csökkent a foglalkoztattak száma, mert egyszerűen eltűntek a munkahelyek, méghozzá mintegy 30.000, és azt gondolom, hogy ez nem jó hír – fogalmazott Žarković.

A professzor hozzátette, hogy 2020 utolsó három hónapjában leginkább Belgrád térségében nőtt a munkanélküliség, és főként a 35 év körüliek kerültek utcára.

– Ez az, amit most is várható. Az éttermek, vendéglátóipari létesítmények… ezek voltak legtöbbet zárva – tette hozzá.

A szakember az állami gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatosan rámutatott, hogy az azt igénylő munkáltatók kötelesek lesznek szeptember végéig megtartani a dolgozókat.

– Feltételezem, hogy igyekezni fognak legalább formálisan fenntartani a foglalkoztatottságnak ezt a szintjét, de minden bizonnyal meg fognak szűnni munkahelyek, a feltételezéseim szerint több tízezer – húzta alá Žarković.

A közgazdász előrejelzése szerint az államadósság meghaladja majd a GDP 60 százalékát, mivel az is nyilvánvaló, hogy nőtt a költségvetési hiány.

– Úgy vélem, az állam kidolgozhatott volna egy olyan gazdasági mentőcsomagot, amivel azokat az ágazatokat segíti, amelyeket a válság a legjobban sújtott, de ez ismételten elmaradt. Sok idő elmúlt, és elegendő adat van arra vonatkozóan, hogy kinek volna szüksége segítségre – magyarázta.

Žarković arra is emlékeztetett, hogy a szerb kormány tervei és az IMF becslései szerint az idei GDP növekedésnek 5,5-6 százalékosnak kellett volna lennie, de mint mondta, most már az is teljesen biztos, hogy ez nem következik be.

Jelena Žarković (Fotó: N1/Printscreen)