Lassan három hete már annak, hogy a bajmoki Pál Gajódi Olivér megkapta a génterápiás kezelést a budapesti Bethesda Gyermekkórházban. Jó hírrel szolgálhatunk: Olivér jól van! – olvasható a Pannon RTV honlapján.

A kisfiú és a szülei már nincsenek a kórházban, de továbbra is Budapesten tartózkodnak, hisz hetente kell ellenőrzésre járniuk. Olivér sikeresen vette az eddigi akadályokat, édesanyjának és édesapjának, valamint az orvosi csapatnak köszönhetően pedig állandó segítséget kap, hogy ez továbbra is így legyen.

– Jól van, az állapota pillanatnyilag stabil. Minden héten kötelező kontrollokra térünk vissza a Bethesda Gyermekkórházba, ahol különleges laborvizsgálatokat, vérvételeket végeznek el Olivéren – mondta Gajódi Tímea, a kisfiú édesanyja.

Az orvosok azonban nem csak a heti vizsgálatok alkalmával tájékozódnak a kisfiú állapota felől, mutatott rá Dr. Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója, a Zolgensma team vezető orvosa:

– Természetesen élő kapcsolatban vagyunk Olivér szüleivel, és telefonon szinte naponta konzultálunk, érdeklődünk az állapota felől, és rendelkezésükre állunk folyamatosan – nyilatkozta a doktornő.

A szakorvos elmondta, a múlt héten volt egy újabb mérföldkő a kisfiú kezelésében, hisz addig a gyomorba helyezett csövön keresztül egy pumpa segítségével részesült folyamatos táplálásban. Múlt héten átállították a nappali táplálást kicsi, szakaszos táplálásokra, így Olivérnek több szabad órája van az ébrenléti időszakban, ami pedig elősegíti az aktívabbá válását, és a mozgásának fejlődését is.

– Hasonlóan a légzéstámogatást is folyamatosan követik a specialistáink. Nagy örömnek éltük meg és eredménynek érezzük azt, hogy a génterápia után is szépen erősödött az ő saját légzése, ezért a több hónapon át korábban szükséges gégekanült nem kellett visszahelyeznünk, és továbbra is ezen az orrmaszkon keresztül történik a légzéstámogatása – mondta Mikos.

Pál Gajódi Olivér (Fotó: Pannon RTV)