A koronavírus-járvány kitörése óta a szerbiai idegenvezetők semmilyen állami támogatást nem kaptak, pedig talán ezt az ágazatot sújtja leginkább a pandémia okozta válság – írja az N1.
Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének (YUTA) elnöke azt mondta, hogy az állam 30.000 dináros támogatást ígért nekik, de eddig semmit sem kaptak.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Az idegenvezetők tanult emberek, ez egy komoly szakma, viszont az ágazatnak nyújtott segítség nem érte el azt a mértéket, amire számítottunk, bár az állam felfogta, hogy az utazási irodáknak segíteni kell, így tudtak megmaradni. Rövidesen indul a szezon, minden napról napra változik, ha 30-40 százalékos kapacitással működhetnek, akkor sok iroda meg tud maradni, az ágazat pedig jövőre elindulhat a javulás irányába, de így is sokan elvesztették a munkájukat, akik nem valószínű, hogy visszatérnek az idegenforgalomhoz. Továbbra is nagy a bizonytalanság, és azt hiszem, nehéz idők várnak ránk” – mondta Seničić.
Milica Lenasi, a YUTA képviselője elmondta, hogy Szerbiában mintegy 600 engedéllyel rendelkező idegenvezető van.
„Az állam követelte, hogy tavaly újítsuk meg az engedélyeinket, azonban kitört a járvány. Akinek szerencséje volt az 6-7 hónapot dolgozhatott, de a kollégák többsége már 18 hónapja jövedelem nélkül van. Ana Brnabić kormányfő azt mondta, hogy az állam 8 milliárd eurót fektetett be segélyekbe, de mi nem kaptunk egy dinárt sem, máról holnapra élünk” – mondta Lenasi, aki hozzátette, hogy elkeserítő a helyzetük, az állam pedig elfordítja a fejét.
„Örülök, hogy a szabadúszók tiltakoznak. Mi, akik fizettük az adót miért nem érdemlünk segítséget, ha kaptak a szobrászok, képzőművészek, sőt a taxisok is, akik doglozhattak? Nekünk már egy éve gyakorlatilag nincs munkánk, úgy érezzük mostohagyerekként bánnak velünk” – tette hozza Milica Lenasi.
Aleksandar Seničić (Fotó: N1)

