„Talán fel kellene állítani egy kulturális válságstábot is“ Nehéz helyzetben vannak a falvak kulturális és művészeti egyesületei, amelyek csak megszakításokkal vagy egyáltalán nem tudnak dolgozni

A már több mint egy éve tartó járványhelyzet szinte mindenre és mindenkire kihatással van. Nincs ez másként a kulturális és művészeti egyesületek, intézmények esetében sem, amelyek szintén arra kényszerültek, hogy munkájukat a megváltozott körülményekhez igazítsák.

A kölpényi (Kulpin) Zvolen Kulturális Művelődési Egyesület például tavaly október óta meg sem nyitotta kapuit, a bulkeszi (Maglić) Đura Jakšić Kulturális Művelődési Egyesület is csak megszakításokkal tevékenykedik. A bácspetrőci (Bački Petrovac) Vajdasági Szlovák Színház az épület felújítására használta ki a lezárásokat, így a tavalyi évre tervezett események nagy részét el is törölték.

„Már több mint egy éve megszakításokkal dolgozunk, a járványügyi korlátozásokkal összhangban. 2020 márciusáig, a rendkívüli állapot kihirdetéséig folyamatos volt a munkánk, ezután két hónapos szünet következett. A kihagyás után újra játszhattunk az évad végéig, Szent Vitus napjáig (Vidovdan). Az ünnepségen általában fellép a mi egyesületünk is, tavaly azonban nem tartották meg az eseményt a fertőzöttek nagy száma miatt. Legközelebb szeptemberben folytathattuk a munkát, de novemberben ismét abba kellett hagynunk, egészen februárig. Azóta dolgozunk, figyeljük a történéseket és alkalmazkodunk a hatályos szabályokhoz”, meséli a Đura Jakšić egyesület egyik tagja, Mira Arizanović, aki egy néptánc iskolát is vezet.

Hozzáteszi, a vírus megjelenése óta nagyon sok esemény maradt el, amelyen az egyesület részt szokott venni. Szerinte ezek a dolgok – a társaság, az utazás, a turnék – mindenkinek hiányoznak. Bulkeszin például nem tartották meg sem a Szent Vitus napi ünnepséget, sem a Hajd’ u kolo nevű gyermekfesztivált, ahogy a veteránok találkozóját sem. A néptáncos kiemeli, hogy érzelmileg is nehéz megbirkózni azzal, a vírus mennyire szétválasztja az embereket.

„Általában valamilyen koncertre, vendégszereplésre, fellépésre készülünk, most viszont azt sem tudhatjuk, mikor lesz újra lehetőségünk utazni és koncertezni. A vírus miatt eltávolodtunk egymástól, az embereken pedig egyre inkább eluralkodik a félelem” – mondja Arizanović.

Hasonló a helyzet a kölpényi Zvolen Kulturális Művelődési Egyesületnél is. Az egyesület színházi és népművészeti társulata szintén csak rövid ideig maradhatott aktív a rendkívüli állapotot követően.

„Valamikor júliusban szakítottuk meg a próbáinkat, végül a júliusi kölpényi ünnepi napokat sem tartották meg. Ebben az időszakban gyorsan kezdett terjedni a járvány, az éttermek és kávézók is újra bezártak, így mi sem folytathattuk a munkát. Szeptemberben kicsit javult a helyzet és engedélyt kaptunk a próbákra, de nem sokáig – októberben ismét le kellett állnunk” – mondja Zoroslav Zima, a Zvolen egyesület elnöke.

„A 2020-as év nagyon szomorú év volt a társaságunknak. Októberben be kellett zárnunk a kapuinkat, és még mindig nem nyithatjuk ki őket. Már hat hónapja üresek a termek, amelyek máskor tele vannak zenével, tánccal és pozitív emberekkel. Nem túl jók a kilátások az idei évre nézve sem. A járványhelyzet még mindig súlyos, egyelőre nem látjuk ennek az egésznek a végét. Az első helyen mindenesetre mindig az egészségnek kell szerepelnie” – mondja Zima.

A kisebb közösségek sikeresebben vészelhetik át a helyzetet

 A falvakban a kulturális-művelődési egyesületek fontos helyszínei az amatőr művészek gyülekezésének, formális és informális értelemben egyaránt, mondja Mira Arizanović.

„Az egyesületünk fontos találkozóhelyet jelent minden korosztály számára. A járvány előtt sokféle közös programunk volt a próbákon kívül is, sokszor együtt sütögettünk vagy bulit szerveztünk a koncertek után. Ezekre sajnos most nincs lehetőség” – közli a néptáncos. Szerinte a kulturális egyesületek létfontosságúak a falvakban élők szocializálódásához, Burkeszin pedig különösen nagy figyelmet fordítanak a kultúra és a hagyományok ápolására. „Igyekszünk megmozgatni minél több felnőttet és gyereket egyaránt. Reméljük, hamarosan újra lehetőségünk nyílik majd a személyes találkozásokra és a koncertekre, távolságtartás és más korlátozások nélkül.”

Zoroslav Zima is a személyes találkozások fontosságára hívja fel a figyelmet. Szavai szerint a Zvolen egyesület olyan a tagok számára, mint egy „második otthon“, a mostani helyzetben viszont észrevehető, hogy mindenki egyre inkább magába zárkózik. „Jelenleg az emberek csak az otthonaikban tudnak találkozni egymással. Azt vesszük észre, hogy a szocializáció mértéke egyre csak csökken, az emberek pedig gyakran antiszociálissá vagy depresszívvé válnak. Különösen káros ez a fiatalok számára, akik megszokták a zenét, a szabad mozgást, a maszkok nélküli összejöveteleket.”

Miroslav Keveždi kulturológus emlékeztet, hogy a védőtáv fogalmát, amelyet a járvány kezdete óta diktálnak, sokan nem megfelelőnek minősítették, mert fizikai távolságtartást jelez. Ennek ellenére tény, hogy ebben a helyzetben hiányt szenvednek az emberek a szociális élet terén.

„Arisztotelész azt mondta, az ember »zoon politikon«, vagyis az identitását nagyban meghatározza a politikai, szociális aktivitása. A szociális távolságtartásra való felhívást éppen emiatt sokan úgy élik meg, mint az emberi mivoltuk feladását” – mondja Keveždi és hozzáteszi:

„A fizikai és a szociális távolság fogalmának is megvan a maga jelentése. A prokszemika tudománya, amely a tér használatával foglalkozik, az emberek közötti távolság több szintjét különbözteti meg: ezek az intim tér – érintés, ölelés, suttogás –, a személyes tér, vagyis a közeli barátokkal való viszony, a szociális tér – ismerősökkel való viszony –, és a nyilvános tér, nyilvános megjelenés ismeretlenek előtt. A szociális távolságtartás tehát azt jelenti, hogy mindenkivel olyan távolságot kell tartanunk, mint amilyet egy egyszerű ismerősünkkel tartanánk.“

A kulturológus szerint a pandémia idején a társasági életnél még nagyobb sérelmet szenved az intimitás.

„Egy művészi előadás során a művész nyilvános tere és a közönség személyes tere is szerephez jut. Egy online esemény során ennek csak a fele valósul meg – a nyilvánosság jelen van, a személyes rész viszont hiányzik”, magyarázza a szakember.

Szerinte ezt a hiányosságot próbálják pótolni illegális bulikkal a városokban, de a falvakban is gyakran szegik meg a szabályokat az emberek. A kis településeken még a kijárási tilalom ideje alatt is át tudtak menni egymáshoz kávézni a szomszédok, akár az udvaron, kerten keresztül.

„Néhány országban komoly gondot okoz, hogy gyerekek milliói nem tanulnak meg úszni, mert zárva tartanak a medencék. Nálunk a különböző események, fellépések és próbák hiányoznak az emberek életéből – az előadóművészekéből és a közönségéből egyaránt. Még nem tudhatjuk, ennek a veszteségnek pontosan milyen következményei lesznek”. Keveždi meglátása szerint ilyen szempontból a kisebb közösségek sikeresebben vészelhetik át ezt a helyzetet, mint a nagyobbak.

„A kisebb közösségeknek általában megvan a saját szociális buborékjuk. A falvak lakói viszonylag elszigetelten élnek, és mivel sokszor messze vannak tőlük az egészségügyi intézmények, tudják, hogy jobban magukra vannak utalva. Megtanulták emiatt, hogy felelősségteljesen kell élniük. A kis közösségek természetükből adódóan megteremtik maguknak a közvetlenség, személyesség érzését, ezzel szemben a városok elsősorban nyilvános térnek tekinthetők. Ehhez a közvetlen, meghitt környezethez nagyobb szolidaritással kellene hozzáállni. Sokan használják ki például a járványhelyzetet arra, hogy megjavítsák vagy felújítsák a bútorokat, épületeket, kimeszeljék, kifessék a közös helyiségeket” – mondja a kulturológus.

Többen újításra, korszerűsítésre használják ezt az időszakot

Pontosan ezt tette a járványhelyzetben a bácspetrőci Vajdasági Szlovák Színház is, amely intézmény különleges jelentőséggel bír a vajdasági szlovák közösség szempontjából.

Viera Krstovska, a színház igazgatója elmondta, a tavalyi évre tervezett események legnagyobb részét végül náluk is eltörölték.

„Voltak programok, amelyeket már teljesen előkészítettünk, de végül mégis le kellett mondanunk. Nem könnyű eseményeket szervezni a jelenlegi körülmények között, oda kell figyelni többek között a helyszín előkészítésére és fertőtlenítésére, valamint a fertőtlenítőszer biztosítására a nézők számára is. A színészeknek továbbá minden fellépés előtt vírus-tesztet kell csinálniuk, hiszen bennük is ott van a félelem, hogy valakit megfertőzhetnek vagy ők maguk megfertőződhetnek. Ezenfelül meg kell szervezni a jegyek foglalását is… Mégis, ennyi szervezés után is előfordult, hogy nem tarthattuk meg a tervezett programot. Mindenesetre már hozzászoktunk a körülményekhez, és már közönség előtt is tartunk előadásokat, továbbá újra megnyithattuk a mozit is” – foglalja össze a színház helyzetét az igazgató.

Az intézmény a tavalyi évet és az idei év egy részét is arra használta, hogy felújítsa az épületet.

„Sikeresen felújítottuk a színház alagsori részét, a diaszpórában élő szlovákokat segítő iroda támogatásával. A nagyterembe új fénypaneleket szereltünk fel, de megújult a világítás az épület más részein is, valamint az archívumot is felújítottuk. A legfontosabb, hogy sikeresen befejeződött az épület fűtésének korszerűsítése is” – közölte az intézményvezető. Habár az elmúlt egy évben személyesen nem sokat találkozhattak a közönséggel, szerinte így is sikerült aktívnak maradniuk és fenntartaniuk velük a kapcsolatot.

Mint sokan mások, a Vajdasági Szlovák Színház is kihasználta az internet kínálta lehetőségeket, és online közvetített előadásokat. Az elmúlt év során 13 darabot töltöttek fel az intézmény honlapjára az előző évad darabjai közül, a közösségi oldalakon pedig 21 előadást tettek elérhetővé. Az oldalukra rendszeresen töltöttek fel videókat is a színházat érintő újdonságokról.

„Nagyon szeretnénk már előadásokat tartani és a nézőtéren látni a közönséget, még ha ez kissé nehezített körülmények között is történik” – mondta Krstovska.

Miroslav Keveždi arra is felhívja a figyelmet, hogy a művészet mindenekelőtt szociális jelenség, ezért egy művésznek nehéz élni közönség nélkül.

„Ha nincs közönsége, a művész elveszíti az identitását. A pandémia okozta identitáskrízis olyan, mintha a tücsök és a hangya meséjének lenne egy horror változata, amiben mindketten megbetegszenek, a tücsöknek ráadásul semmilyen bevétele sincs és depressziós is. Gyakorlatilag teljesen megfeledkeztek azokról, akik szórakoztatásból, művészetből élnek. Talán fel kellene állítani egy kulturális válságstábot is, hogy az segítsen nekik lábra állni” –  mondja Keveždi és hozzáteszi:

„A kis közösségek kulturális-művészeti csoportjai általában amatőrökből állnak, akik szenvedélyből csinálják, amit csinálnak, nem pedig pénzért. Vannak persze ezeken a helyeken is profi, vagy még gyakrabban fél-profi koreográfusok, rendezők, karmesterek, akik tiszteletdíj ellenében dolgoznak. Az ő munkájuk is bizonytalanná vált a járványhelyzet miatt, de mivel általában nem ez az egyetlen megélhetési forrásuk, egy fokkal jobb helyzetben vannak ilyen szempontból, mint a profi művészek.”

Vladimira Dorčova Valtnerova (Storyteller)

Üres a nézőtér – illusztráció (Fotó: culturalpolicies.net)

Ez a cikk az Együtt az aktív polgári társadalomért – ACT című projektum keretein belül jött létre, amelyet a Helvetas Swiss Intercooperation és a Građanske inicijative szervezetek bonyolítanak le a svájci kormány támogatásával. A cikkben közölt szerzői álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a svájci kormány, a Helvetas és a Građanske inicijative álláspontját és véleményét.

 

                

 

  

A cikk szerb nyelvű változata:

Storyteller: Kad utihnu kulturno-umetnička društva, mesta okupljanja na selu

A cikk szlovák nyelvű változata:

Umenie v malých dávkach aj kultúrno-umeleckých spolkoch v Kulpíne a Maglići, aj v Slovenskom vojvodinskom divadle