Magyarország huszonöt városában összesen harminckét fürdő nyitotta meg kapuit május elsején. Hogy melyek ezek, azt a termalfurdo.hu gyűjtötte össze.
A fürdőkedvelők körében most nagy az öröm, azonban mielőtt elindulnak, érdemes tájékozódni, hogy az általuk kiszemelt fürdő fogadja-e már a vendégeket, vagy még csak a nyitás előkészítése zajlik.
Ne hagyják otthon az igazolványokat
Egyelőre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak léphetnek be a fürdőkbe vendégként. A felnőtteknek a személyi igazolványukat is fel kell mutatni a bejáratnál. A fiataloknak abban az esetben kell igazolniuk, hogy még nem töltötték be a 18-at, ha ez nem egyértelmű. Ők személyivel, diákigazolvánnyal, jogosítvánnyal tehetik ezt meg. A kisgyerekeknek ilyesmire természetesen nem lesz szükségük. Az igazolványok ellenőrzése miatt készüljünk arra, hogy a bejutás hosszadalmasabb lehet.
Figyeljenek egymásra és a higiéniára
A járványak még nincs vége, így azoknak is be kell tartaniuk a szabályokat, akik már legalább részben védettek. A fürdőkben előírás, hogy a nem egy háztartásba tartozóknak továbbra is tartani kell a 1,5 méretes távolságot. (Azokon a területeken, ahol ez nem megoldható, szükség lehet maszkra is.) Ez nem csak a bejáratnál, a büféknél, csúszdáknál való sorbanállásra hanem a pihenőterületekre és a medencetérre is vonatkozik.
Fontos, hogy a medencébe lépés előtt alaposan zuhanyozzanak le, minden esetben használják a lábmosót és a medencéken kívül hordjanak papucsot. A gyakori, alapos kézfertőtlenítés is fontos. A fürdők ennek lehetőségét biztosítják.
Létszámkorlát ezúttal nincs, minden szolgáltatást beüzemelhetnek a fürdők. Működhetnek a kül- és beltéri medencék, szaunák, csúszdák és a medencék élményelemei is.
Budapesten és környékén a legnagyobb a kínálat
A budapesti gyógyfürdők közül hat nyitotta meg a kapuit. A négy műemlékfürdő – a Széchenyi, a Rudas, a Gellért és a Lukács fürdő – mellett a zuglói Paskálban és a 3. kerületi Csillaghegyi fürdőben fürödhetjük ki magunkból az elmúlt hónapokban felhalmozódott stresszt. Ezen kívül megnyílt Ráckevén az Aqualand és Esztergomban a Szent István Strand is.
Mórahalmon most debütált a prémium zóna
A kényszerpihenő alatt a mórahalmi fürdőben kialakítottak egy olyan csendes zónát, amelyben egy 40 fős, kifejezetten programok tartására tervezett szauna is található. Az új részleg külön belépővel látogatható. Ide kapcsolódó hír, hogy Mórahalmon elfogadják a szerbiai oltási igazolást, vagyis azok, akik Szerbiában vették fel a koronavírus elleni vakcinát, s erről írásos igazolásuk is van, gond nélkül élvezhetik a mórahalmi fürdő nyújtotta szolgáltatásokat és lehetőségeket.
Van, ahol még nem minden medencét használhatunk
Több fürdőről is elmondható, hogy a strandjaikat még nem nyitják meg. Ez a helyzet Bükfürdőn is, ahol a fedett fürdőegységek mellett a kiúszós medencéket és a kültéri gyógymedencéket használhatjuk.
A debreceni Aquaticumban a három nagy zóna közül egyelőre csak a Mediterrán Élményfürdőt nyitották meg. A termálfürdőbe és a strandra vágyóknak egylőre várniuk kell.
Kaposváron, a Virágfürdőben szintén a fokozatos nyitás mellett döntöttek, hiszen egyelőre csak a szaunavilág, a három különböző hőfokú gyógyvizes medence és a fedett 25 méteres medence használható. Későbbi időpontban nyit a fedett élményfürdő és az 50 m-es medence.
A legnépszerűbb fürdők közül többen is kinyitottak
A fent említetteken kívül május 1-től fogad vendégeket a világviszonylatban egyedülálló Hévízi Tófürdő, az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa is, a kimagaslóan magas ásványi anyag tartalommal rendelkező gyógyvizéről híres Igali Gyógyfürdő., vagy a Demjéni Termál Völgy.
Ha viszont valaki nyugodt elvonulásra vágyik, már olyan kisebb fürdőket is kipróbálhatunk, amelyek szabadtéri termálvizes medencéik és természetközeliségük miatt ideálisak a csendes feltöltődésre.
A május 1-én nyitó fürdőket tartalmazó részletes lista:
| Fürdő | Település |
| Borbála Fürdő | Algyő |
| Ballószögi Fürdő | Ballószög |
| Bogácsi Gyógyfürdő | Bogács |
| Csillaghegyi fürdő | Budapest |
| Erzsébetligeti uszoda | Budapest |
| Gellért fürdő | Budapest |
| Lukács fürdő | Budapest |
| Paskál fürdő | Budapest |
| Rudas fürdő | Budapest |
| Széchenyi fürdő | Budapest |
| Bükfürdő Thermal & Spa | Bükfürdő |
| Aquaticum Debrecen | Debrecen |
| Demjéni Termál Völgy | Demjén |
| Nosztalgia Fürdő Egerszalók | Egerszalók |
| Esztergomi Szent István Strandfürdő | Esztergom |
| Hungarospa Hajdúszoboszló | Hajdúszoboszló |
| Hévízi Tófürdő | Hévíz |
| Igali Gyógyfürdő | Igal |
| Kaposvári Virágfürdő | Kaposvár |
| Kehida Termál | Kehidakustány |
| Martfű Thermal Spa | Martfű |
| Mesteri Fürdő | Mesteri |
| Mórahalmi Fürdő | Mórahalom |
| Flexum Thermal | Mosonmagyaróvár |
| Nagyatádi Gyógyfürdő | Nagyatád |
| Aqua Barbara Termálstrand | Pusztaszentlászló |
| Aqualand Ráckeve | Ráckeve |
| Szentesi Üdülőközpont | Szentes |
| Barack Thermal Resort | Tiszakécske |
| Kerekdombi Termálfürdő | Tiszakécske |
| Túrkeve Termál | Túrkeve |
| Szilva fürdő | Vásárosnamény |
Arról, hogy a többi fürdő mikor nyit, itt található bővebb információ

