Az ökológiai üzenetet (ecological message) nem egy ember írja, hanem sok a világ minden táján, és nem egyvalakinek, hanem mindenkinek. Szerzői a legkiválóbb tudósok, néhány értelmes politikus, a legjobb agronómusok, a termelők, akik változtatni mertek, egyszerű emberek, zöldek, művészek, gyerekek, Ferenc pápa, írók s mind e közt szerénységem is. Címzettje a Föld lakossága. A szerzők között nincsenek globális vállalatok vezetői, bankárok és más dúsgazdagok, tudatlanok, technokraták, vadkapitalisták, gyárosok, maffiózók, egyszóval nincsenek köztük a durván haszonelvű földlakók.Az üzenet tartalmaalapvetően kétféle lehet: 1. Mentsük meg a Föld élővilágát, vele az emberi világot, 2. Lassítsuk le a katasztrófát, mert a kollapszus már zajlik. Ehhez utóiratként hozzáfűzhető, hogy ha az emberi világ kipusztul erről a bolygóról, attól még a Földnek nincs vége, sőt meg fog könnyebbülni a természet,hiszen nem lesz több fűnyírás, favágás, mérgező füst, megtisztulnak a vizek meg az egek, és egy ellenséggel kevesebb leselkedik az állatokra.
Az ökológiai üzenet gondolkodásra és cselekvésre szólít fel, és azt is elvárja a címzettektől, akik mi vagyunk, mi mind, hogy nézzünk körbe, figyeljük meg, milyen állapotban van a természet körülöttük, és értesüljünk a következő világfolyamatokról és állapotokról: túlnépesedés, az ózonréteg és a talaj pusztulása, klímaváltozás, globális fölmelegedés, üvegházhatás, az antarktiszi pusztulás, az óceánok, tengerek és folyók szennyezettsége, elsivatagosodás, állat- és növényfajok kihalása, erdőtüzek, vagyis a biodiverzitás meredek csökkenése, általános szennyezettség, fényszennyezettség, zajszennyezettség… A jövő zenéje a fenyegető ivóvíz- és élelemhiány (sok helyütt ez már jelen), a klímamenekültek milliói, a Föld erőforrásainak kimerülése.
Az üzenet megfogalmazói nem egybehangzóan suttogják, hogy elkéstünk, vagy ha így gondolják, akkor isradikális változástsürgetnek. Akikbe szorult némi optimizmus, azok egy új, ökologikus kultúrában reménykednek – a remény a félelemmel párban jár –, azt mondják, hogy meg kell változnia a gondolkodásmódunknak, rá kell jönnie az embereknek egyenként és közösen, hogy az állatok, a növények nem azért vannak, hogy minket kiszolgáljanak, hanem teremtménytársaink, létezéspartnereink.Együtt kell élnünk úgy, hogy ne raboljuk ki, és ne fosszuk meg őket az életfeltételeiktől. Az emberi világ ne a természet ellenébengyarapodjon, hanem ágyazódjon bele, hiszen mi, emberek is természet vagyunk, teremtmények a többi közt.
Az ökológiai üzenet címzettjei, az egyszerű polgárok, akik „fogják” az üzenetet, azzal válaszolnak rá, hogy változtatnak az életmódjukon, mondjuk vegetariánusok vagy vegánok lesznek, de legalább minél kevesebb húst esznek, szelektíven gyűjtik a hulladékot, és nem vásárolnak műanyag flakonokban italt, nejlonba csomagolt ételt, nem műtrágyázzák és permetezik agyon a földjeiket és a zöldjeiket, nem verik le a fecskefészket, nem nyírják tövig a füvet, hanem hagynak fűszigeteket a méheknek, rovaroknak, növényeknek (a csalán és a pitypang például gyógynövények!), kevesebbet repülnek és kevesebbet autóznak, nem szemetelnek (ez a minimum), piacon vásárolnak, helyi terméseket és termékeket fogyasztanak, vászonszatyrot visznek magukkal, a műanyag edényeket kimossák és sokszor használják…
Mondhatni, ez semmi. A nagy olajtársaságok, autógyárak, légitársaságok, üzletláncok a hibásak, a nemzetközi cégek, akiknek a profit az emberléleteknél is fontosabb. Egyáltalán, a kapitalizmus a hibás, amit egyesek öngyilkos kapitalizmusnak neveznek. Úgy egyáltalán a pénzügyi és gazdsági rendszer radikális reformja szükséges a nagy mentőakcióhoz, amelyben az egész Föld lenne a Noé bárkája a kozmosz üres tengerén. Túl késő van az ún. fenntartható fejlődéshez – nem, nem kell több növekedés, ellenkezőleg, a lemondást kellene megtanulniuk az embereknek.Vannak, akik szerint erős állam szükséges a szabadpiac kordában tartásához, hiszen amit ma fejlődésnek neveznek, az voltaképpen globális rablóhadjárat. Ezért a felelős közgazdászok kidolgozták a „nem-növekedés” elméletet, az mezőgazdászok pedig a talajmegújító gazdálkodás tudományát.
Most egy nagy tekintélyt fogok idézni, méghozzá egyenest a pápát. Laudato si kezdetű enciklikájában öt évvel ezelőtt ezt írta: „a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket, amely ’sóhajtozik és vajúdik’. Elfelejtkeztünk arról, hogy mi magunk is föld vagyunk. Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít bennünket.” (Tőzsér Endre SP fordítása) Ferenc pápa ebben a körlevelében részletesen foglalkozik azokkal a tételekkel, amelyeket fentebb felsoroltam, a vízzel, a biológiai sokféleség elvesztésével, a technológia hatalmával stb., azonban a világméretű egyenlőtlenséggel is.
Az ökológiai tudatosság – amire a pápa is felszólít bennünket – a boldogabb országokban nagyobb, mint az olyan boldogtalanokban, mint a mieink. A szegény ember, a munkanélküli, a kisnyugdíjas, szóval aki a túléléssel van elfoglalva, nem fogja a természetet totojázni, megvan neki a maga baja.Ennek a véleménynek azonban ellentmond, hogy igen takarékosan élő falusi szüleink, nagyszüleink nem termeltek szemetet, nem pazaroltak, önfenntartó kis gazdaságokban éltek, és mindent fölhasználtak, még az esővizet is. A modern ökológiai gondolkodás azt javasolja, amit ők megvalósítottak: az ún. ökolokalizmust, a saját termések fogyasztását és a saját portánkon való biogazdálkodást. Én úgy emlékszem, hogy eleink maguktól tudták: mindannyian a bioszféra részei vagyunk.
Ne használjuk szemétdombnak a Földet! Inkább legyünk szemétszedők és szeméthalászok! Ezt tették ökológiailag kulturált polgártársaink Zentán: összegyűltünk egy kis szemétszedésre. A Népkert, a Tisza-part, a kanálispart, az erdőszél, sőt maga a folyó és a csatorna is szemetes – volt.
Egy amerikai szerző, Jonathan Safran Foer írt egy Mi vagyunk aklíma! című könyvet, melynek alcíme:Hogyan tudjuk már a reggelinél megmenteni a bolygónkat. Mi bizonyára úgy, ha nem dobjuk le az útra a burek papírját. Valamit mindenki tehet. Hátha…
Szeméthalászok (Mina Delić)
