Szerző: Radics Viktória

Rémtörténetek

A Rémtörténetek címtől azt várjuk, hogy izgalmas, sodró erejű sztorit kapunk. Nem is fogunk csalódni, az új regény olvasmányos, a cselekmény pörgő, nyelve pedig üdítő – hörpöljük szinte a népies beszédet a bőven patakzó káromkodásokkal, szitkozódásokkal együtt. Káromkodások egy szépirodalmi műben? Igen, hiszen ezek a népnyelv szerves részei, és bizonyos értelemben „szépek”, hiszen annyi minden – indulat, érzelem, akarat, hangulat – sűrűsödik össze bennük. Nádas keze alatt a káromkodások fűszerré válnak, a végeredmény pedig egy szaftos, illatos, csípős magyar paprikás.  

Nádasra mindeddig nem volt jellemző a népies nyelv használata, inkább a cizelláltság, a hosszan hömpölygő, irodalmias mondatok – most azonban, úgyszólván, „elengedte magát”, és papírra vetette a tapasztalatait, amelyeket majd ötvenéves vidéki tartózkodása során szerzett.

Olvass tovább

Valóban boldog új évet!

Hamarosan azonban sor került a „családi cívódásokra”, neves és kevésbé neves vagy névtelen emberek, írók, értelmiségiek, polgárok kiközösítésére, megfenyítésére. A VMSZ nagy hatalomra, sok pénzre tett szert, a kormányzás pedig a párthű funkcionáriusok kezében összpontosult. Már nem a „nagy családi kör” – mi mind, vajdaságiak –, hanem „a kis család” érdekei és szándékai kerültek előtérbe. Pásztor István, Pásztor Bálint és Lovas Ildikó egy kis családot és érdekközösséget alkotnak, és megkaparintottak minden olyan eszközt, amellyel a Vajdaság sorsát kormányozni, irányítani, a polgárokat befolyásolni lehet.

Olvass tovább

Bizakodjunk?

Van egy tanár, aki szívélyes a gyerekekhez, és nem kelt bennük szorongást. Van egy orvosnő, akinek mosolyog a szeme, és nem kapkod veled. Van egy postás, aki vált néhány jó szót a szegénysoron élőkkel, és segít nekik elolvasni a hivatalos értesítéseket. Van egy szervezet, amely menhelyet biztosít a kóbor kutyáknak. Van egy piaci kofa, akivel el lehet beszélgetni, és aki nem bánja, ha véletlenül húsz dinárral kevesebb van nálad. Van egy igazgatónő, aki nem fenyegetőleg szól az alkalmazottakhoz, megcsillantja a megértés lehetőségét. Van egy intézmény, mely időben és korrektül kifizeti a megérdemelt honoráriumot.

Olvass tovább

Remekmű Erdélyből Visky András: Kitelepítés

Könnyű választ adni a kérdésre, hogy mi tartotta a gyerekekben és a két nőben a lelket a lágerben. Az egyetlen könyv, amelyet magukkal hoztak – a Biblia –, és a hit. Az áhítat, az imádkozás és a bibliaolvasás egyetlen napra sem maradt el. Visky András minden „papolás”, minden frázis és retorika nélkül tudta ábrázolni ebben a regényben ennek a hitnek a jelenlétét és a minőségét. Isten evidencia volt mindannyiuk számára, s amikor semmi jele sem mutatkozott az oltalmának, amikor hiány volt, akkor is tudták, hogy van, és majd kivezeti őket a fogságból. A bibliai történetekben a saját történetüket olvasták. A megkínzott lelkész apa a börtönben szintén Istenre hagyatkozott. Ő sem tudott semmit a családjáról.

Olvass tovább

Ki megy ma tanárnak?

A hivatalossággal, a politikával való konfrontálódás nagyon energiaigényes, és a túlterhelt, fáradt tanároknak nincs sem kedvük, sem erejük ilyen összetűzésekre, épp elég bajuk van azzal, hogy folyton érkeznek a kötelező instrukciók, az utasítások a felügyeleti szervektől és a minisztériumtól. Meg aztán az állását is félti mindenki. Nem beszélve arról, hogy a Vajdaságban a magyar állam anyagi támogatása a tanügybe is belefolyik, a politikai nyomásgyakorlás az oktatásban is érvényesül, és ahogy a nép mondja, jobb hallgatni. Ne szólj szám, nem fáj fejem!

Olvass tovább

Műfordítók dicsérete

A műfordítók honoráriumai nagyon alacsonyak ebben a mi szerencsétlen régiónkban. Nem úgy Nyugaton, ahol szépen meg tudnak élni a munkájukból, és ösztöndíjakat is megpályázhatnak. A magyarországi kiadóknál a műfordító, olykor úgy érzi az ember, szükséges rossz. Így aztán, talán az angol nyelvet kivéve, nem lehetünk hivatásos műfordítók, hiszen akkor koldusbotra jutnánk.

Olvass tovább

Érzékeny emlékművek

Hosszadalmas huzavona után megszületett a határozat, hogy Újvidéken, nem temetőben, hanem köztéren, a Limánon felemelhető az újvidéki partizán megtorlás (elsősorban magyar, de nem csak magyar) áldozatainak emlékműve, ami szintén egy madár, egy fehér turul lesz, Szilágyi László márványszobra, és az lesz ráírva magyar, szerb és német nyelven, hogy „Minden ártatlan áldozat emlékére 1944-45”. Ezen az emlékművön végül is nem szerepelnek majd nevek, azonban létezett egy lista 1500 áldozatról (ezt mellékelték a kezdeményezéshez). Többek szerint, akik az emlékműállítás ellen tiltakozásokat szerveztek és szervezni is fognak – a hangadó az Október 23-a Antifasiszta Front nevű szervezet –, ezen a listán is föllelhetők magyar és nem csak magyar háborús bűnösök (nyilasok, csendőrök) nevei, amelyek közül az emlékmű ellenzői sokat föl is sorolnak.

Olvass tovább

Uborkaszezon

Uborkaszezon idején a háború meg a dőzsölés nem szünetel, csak nem törődünk vele. Jachtozzanak csak a prostikkal a celebek meg a politikusok, viszont nekünk is kijár egy-két hónap, amikor nem esszük magunkat azon, hogy micsoda férfiúk és nők vezérlik és vezénylik a közmorált. Bár jachtoznának többet, ne enné őket a fene a munkás emberek fején táncolva, ne kellene őket nézni az újságok címoldalán nap mint nap, és minden második internetes felületen.

Olvass tovább

Nőverők ellen

Molnár Beáta doktoranduszként Kolozsvárott volt óraadó tanár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, aktívan részt vett az erdélyi magyar kulturális életben, verseket írt, értelmiségi körökben sokan ismerték. Ugyancsak sokan ismerték a 43 éves Boné Ferencet, aki egy éve még ugyanennek az egyetemnek a tanára volt. Szakmai és szerelemi kapcsolat fűzte össze ezt a két embert, de nem éltek együtt. Május végén kirándulni mentek a férfi kocsijával a havasrekettyei vízeséshez. Hazafelé tartottak, amikor útközben összevesztek, és a férfi megfojtotta a lányt.

Olvass tovább