Május 15-én, szombaton lezárult Szerbiában a 60 euró értékű pénzügyi támogatás iránti kérelmek átadási határideje. A pénzügyminiszter bejelentése alapján ezt a támogatást minden nagykorú polgár megkapja, ahogyan a tavalyi év során a 100 euró értékű támogatást is.

A kifizetések május 12-én megkezdődtek, és minden jelentkező számára a pénzt legkésőbb az elkövetkező két napon belül átutalják.

Nem sikerült azonban mindenkinek megkapni ezt a támogatást, aki megpróbált jelentkezni érte. A Nova.rs hírportálnak több olvasó is jelentette, hogy gondja támadt a támogatás igénylése során, olyanok, akik tavaly megkapták a 100 euró értékű állami támogatást és akiknek időközben nem változtak az adataik, nem cseréltek okmányokat.

A hírportálnak elmondták, hogy megadták az adataikat a pénz igényléséhez és amikor meg szerették volna nézni a bejelentkezés státusát megtudták, hogy probléma lépett fel. Miután írásban választ kértek a gondjukra, SMS-ben ezt a választ kapták:

„Tisztelt Uram, Ön nem felel meg a feltételeknek, mert adatai nincsenek összehangolva a Belügyminisztérium által nyilvántartott adatokkal. ”

A hírportál megpróbált utánajárni, hogy mit takar pontosan ez az üzenet, de a Belügyminisztériumból még nem kaptak választ.

Május 20-áig fizeti ki a szerb állam a hatvan eurós támogatás első részét (Fotó: N1)