Sokkolta a horvátországi közvéleményt az a dalmáciai eset, amiről hétfőn mindössze egy rövidhírben számolt be a horvát rendőrség.

A 24sata.hr portál nem hivatalos értesülései szerint két 18 éves fiú elcsalta, elrabolta és egy toronyház tetőjére zárta be azt a 14 éves lányt, akit az egyikük megerőszakolt.

Az eset még múlt szerdán, május 19-én történt. A két fiú 18 óra körül a parkban látta meg a lányt, akit jól ismertek, így az életkorával is pontosan tisztában voltak. A horvát sajtó értesülései szerint a lány nem akart velük menni, de a fiúk nagyon rámenősek és kitartóak voltak, így végül elkísérte őket az épületig, ahol a fiúk belökték a liftbe, majd a lépcsőkön felvonszolták a tetőtérbe, amelynek ajtaját ezután bezárták.

Mivel a lány nem érkezett haza időre, ezért fivére elindult, hogy megkeresse, és sikerült is megtalálnia.

A sértett másnap mindent elmesélt a rendőrségen, az orvosi vizsgálat során pedig felfedezték az erőszak nyomait. A rendőrség és az ügyészség elvégezte a szükséges helyszínelést.

A 24sata.hr úgy tudja, hogy a két fiút a hatóságok már korábbról is ismerik, ellenük még kiskorú bűnelkövetőként folyt eljárás, jogerős ítélet azonban nem született.

Mivel fennáll a veszély, hogy a gyanúsítottak befolyásolják a sértettet, vagy a tanúkat, a megyei ügyészség elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amit a vizsgálóbíró jóváhagyott.

A rendőrség közölte, hogy a fiatalembereket személyi szabadság megsértésével és 15 évnél fiatalabb személy sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel gyanúsítják.

Az egyik fiút nemi erőszakkal gyanúsítják, amiért 15 év fegyházbüntetés szabható ki, a másikat pedig kiskorú sérelmére elkövetett nemi cselekedettel, amiért 8 év börtönbüntetést kaphat.

Illusztráció (Pixabay)