Június 1-től, azaz keddtől igényelhető Szerbiában az a 3 ezer dináros támogatás, amely azoknak a polgároknak jár, akik beoltatták magukat.

A szerb kormány rendelete alapján a támogatásra minden olyan 16 évnél idősebb állampolgár jogosult, aki május 31-ig a koronavírus elleni vakcina legalább egy dózisát megkapja.

Az igénylés a kincstár honlapján történik, illetve telefonon, ugyanazzal a módszerrel, ahogyan korábban a 100 eurós, illetve a kétszer 30 eurós támogatást lehetett kérni.

A 3 ezer dináros összeget június 1-je és 15-e között lehet igényelni.

„Rögtön ezután megkezdődik a kifizetés, ami június végéig tart. A támogatást mindazok a nyugdíjasok is megkapják, akik beoltatták magukat, vagy ezt megteszik május végéig. Ők azonban automatikusan megkapják a pénzt, nem szükséges azt külön igényelniük” – közölte korábban a szerb kormány.

Illusztráció (Fotó: 021.rs)