Semmi kétség, idén már biztosan lesz Malomfesztivál az oromi szélmalom tövében, augusztus 13-án és 14-én. A programról, előadókról ugyan részleteket még nem árultak el a szervezők, de az ígéretek szerint a jövő hét második felében már a rendezvény zenei részére is fény derül, nyilatkozta a Szabad Magyar Szónak Horváth Tamás.

Hétfőn, június 7-én viszont indul a jegyértékesítés, és bérleteket lehet vásárolni korlátozott számban, július 31-ig. A szervezők üzenik, hamarosan felveszik a kapcsolatot mindenkivel, aki tavaly vásárolt jegyet.

Szerbiában a következő helyszíneken lehet hétfőtől bérletet vásárolni:

MAGYAROSZÁG

A bérlet ára 1500 dinár illetve 4500 forint.

Mindeközben önkénteseket is keresnek az oromi Malomfesztivál szervezői, hiszen a fesztivál minden évben önkéntesek munkája által valósul meg. Minden egyes helyszín, színpad, szalmabála, égősor, lámpabúra és ezer apróság, ami a Malom-hangulatot adja lelkes emberek keze munkája által jön létre. Augusztus 1. és 12. között idén is két táborba várják az önkénteseket: építő és szépítő táborba. Olyanokra számítanak, akik szeretnek festegetni, vagy ügyesen bánnak a kalapáccsal és a fűrésszel, bírják a csapatmunkát. Amit az önkénteseknek biztosítanak a táborok ideje alatt: ingyenes étkezés; póló nyomtatás; ingyenes Malomfesztivál bérlet. Jelentkezési határidő: 2021.június 30.