A vajdasági magyar sajtó – adófizetői dinárokkal és forintokkal alaposan megtámogatott – képviselői nagy örömmel és lelkesedéssel hozták le az újabb zentai iskolamegújításról a hírt: ablakcsere történt. Megint. Rekordidő alatt, nagyon kellett már, „Oda kell figyelni az oktatási intézmények állapotára”…
Tervek, ígéretek is elhangzottak garmadával. Ahogyan az már lenni szokott: teljes megújulás szükséges, egyik iskola után a másik, pályáznak, remélnek, szeretnék…
Tudjuk. Ahogy azt is, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Az alábbi képekkel, történetekkel szeretnénk stimulálni és motiválni az illetékeseket, hogy hajlítsák már azt a kezet egy kicsit a többi gyerek felé is. Még azok felé is, akiket iskolástól, tanárostól, szülőstől együtt „odaadtak” az ellenfélnek (aki hivatalosan a koalíciós partner volna – egyébként).
Mert ez így megy errefelé: ha úgy kívánja az érdek, akkor „odaadnak”. Élő, eleven embereket. Ez pedig azt jelenti, hogy ebek harmincadjára, még akkor is, ha a sajátjainkról van szó.
(Melyik nem a sajátunk, egyébként?) Hogyan választunk „saját” iskolás gyereket? Netán úgy, mint Sophie Zawistowska William Styron regényében? Mindenki jól vigyázzon, aki ilyen választásokat ejt meg, mert azt a választást túlélni nem lehet!
A zentai, először Dózsa, majd November 11., ma pedig Stevan Sremac iskola olyan állapotba került az elmúlt évtizedekben, amelyek – rövid megszakítással – az „odaadtuk” jegyében teltek, hogy mára a tantermekben az (ablak)nyitás lehetősége attól függ, hogy a sors melyik iskolába tette a gyereket: olyanba, amit „odaadtak”, vagy olyanba, amit „megtartani” gondoltak helyesnek?
Csak néhány illusztráció a helyzetről:
A takarítónő az első emeleten ablaktisztításkor kinyitja az alsó, lenyíló ablaktáblát. Mindezt nem az ablakkilinccsel, hanem egy elemes, hordozható csavarhúzóval. Az ablakokat ugyanis szinte az egész épületben évek (inkább évtizedek?) óta csavarok rögzítik. Amint a külső ablaktábla, amelyikben még üveg is van lebillen, megfelelő szögbe kerül, hogy a benne lévő üveg kicsússzon.
Nincs gitt, vagy keret, ami megfogná, hiszen két ujjunk között elmorzsolható a napszítta, korhadt faanyag.
Az üvegtábla egy emeletnyi magasságból leesik, az alatta lévő kerékpártartóra. Szerencsére nincs tanítás, éppen senki nem tartózkodott ott.
Az olvasóterem: nagyobb zápornál az ablakokon úgy esik be az eső, mintha nem is volna ott semmilyen akadály. Nincs is. A padlón a linóleum megfogja a több centiméternyi vízréteget, amíg feltörlik, emiatt nem ázik be az alatta lévő ebédlő plafonja. Legtöbbször. Ha tanítási szünetben jön a zápor, az már más helyzet: reggelig elfolyik a víz.
A szellőztetés kérdése gyakran vita tárgya: be legyen csavarozva a könnyen kidőlő ablakkeret, vagy ne? Aztán megegyeznek az érintettek, mert jön egy szeles időjárás és szabadon áramlik a levegő, lebegnek a függönyök. A legtöbb ablaksornál az alsó, leggyakrabban használt nyílászáróknál csak minden második keretben van üveg: vagy a külső, vagy a belső ablaktáblában. Már nincsenek meg az eredeti keretek, a majdnem fél évszázadnyi idő elemésztette őket.
Mondhatnánk persze, hogy tönkretették az oda járó gyerekek az épületet. Csakhogy ez nem így van.
Bizonyíték erre, hogy öt-hat éve az önkormányzat (mielőtt végleg „odaadták” volna az iskolát gyerekestül) felújította a vizesblokkokat: mosdókat, fürdőket, vécéket. Minden igazán szép lett, használható, modern.
A korábbi guggolós vécé már olyan kuriózum volt ebben a környezetben, hogy az új elsősök nem mertek bemenni a fülkébe, mert nem tudták, hogy mi az a lyuk a padlón. Sose láttak még olyat korábban.
Az iskolák vécéjének falai legtöbb helyen üzenőfalként is szolgálnak, vagy mélyebb gondolatok közlésére használják ki a gyerekek. Magyarul: összevissza vannak firkálva. Ebben az oktatási intézményben öt év után ugyanolyan állapotban vannak a vizesblokkok, mint amikor felújították őket. A gyerekek megvigyázzák, talán meg is becsülik azt, hogy civilizált körülményeket próbáltak nekik teremteni. A takarítás alapos, rendszeres, kifogásolhatatlan. A diákok olyan szociokulturális háttérből jönnek, és olyan nevelést kapnak itt, aminek szinte egyenes következménye ez a fajta magatartás.
Az érintett gyerekek, szülők, pedagógusok nevében követeljük, (nem kérjük már) hogy ne hagyják ezt az iskolát! Mindegy ugyanis, hogy most éppen kié az intézmény politikai felosztás szerint. Az ott tanuló gyerekek ugyanis mindannyiunk gyerekei. És megérdemlik ők is a civilizált és biztonságos környezetet.
Berze Gizella
A zentai Stevan Sremac Általános Iskolára is ráférne egy alapos felújítás
