Tavalyról halasztották az EURO-2020 mérkőzéseit az idei nyárra, természetesen a koronavírus-járvány miatt. Ahogy a Tokióban megrendezendő nyári olimpiai játékokat is. Zsúfoltak lesznek tehát ezek a nagy nehezen ránk szakadt meleg hetek egészen augusztus 8-ig. Ebben a hónapban már csak három futballmentes napunk maradt (június 24., 25. és 30.), a hónap 11. napjától ugyanis többnyire mindennap a tévékészülékek előtt töltik majd az estéket és a délutánokat is focibarátok. Esetenként akár három mérkőzést is nézhetnek egyazon napon, 15, 18 és 21 órai kezdettel.

A magyarok halálcsoportja

Hatszor négy csapat indul a tíz ország tizenegy stadionjában megrendezésre kerülő tornán, amely – ha a tervezett időben rendezik – jubileumi lett volna. Akkor is, ha időközben átalakult, változott a lebonyolítási rendszer. Hatvanegy éve immár, hogy valamilyen formában kontinensbajnokságot rendeznek Európában, amely nagyon népszerű a sportág szerelmeseinek a körében. A legutóbbinak 2016-ban világszerte több mint kétmilliárd nézője volt. A tévéközvetítéseket nyilván ma is sokan preferálják majd, de azért a stadionokon is lesznek szurkolók. A lelátókon az eredeti kapacitások 25-35 százalékának megfelelő nézőszámot engedélyeztek, de akad majd olyan helyszín is, mint például az egykori budapesti Népstadion, a mai Puskás Aréna, ahol akár telt ház is lehetséges, a szervezők ugyanis nem korlátozzák a jegyeladást. A magyarok egyébként két csoportmeccsüket is hazai pályán játszhatják, míg a harmadik, németek elleni mérkőzésre Münchenben kerül sor. Ebben a csoportban játszanak még a portugálok meg a franciák, azaz a legutóbbi Európa-bajnok és a világbajnok, így nem véletlen, hogy máris halálcsoportnak nevezik ezt a négyest. A hat csoportba sorsolt 4-4 válogatott közül különben az első kettő kerül az egyenes kiesési szakaszba, a négy legjobb harmadik helyzettel egyetemben. Így alakul ki a nyolcaddöntő mezőnye. Innentől kezdve aztán már semmi sem függ attól, hogy az ellenfelek mit játszanak…

A többi csoport egyébként valóban könnyebbnek látszik, így akár már előre is megjósolható a továbbjutók sorrendje. A fogadóirodákban is a papírforma érvényesül, amikor a tippelők ránéznek a felkínált nyerési lehetőségekre. Amúgy tippelni lehet arra is, hogy melyik válogatott lesz a kontinensbajnok, ki lesz a torna legjobb játékosa, ki rúgja a legtöbb gólt, és a szenvedélyes sportfogadók tudják, milyen egyéb lehetőségek kínálkoznak arra, hogy kipróbálják a szerencséjüket.

Szerbia válogatottja nincs ott a tornán, hiszen a skótok ellen Belgrádban bukta el a pótselejtezőt. Immár húsz éve nem sikerült kijutni erre a bajnokságra, pedig 1968-ban döntőt játszott az akkori ország nemzeti tizenegye az olaszok ellen, majd 1976-ban is ott volt a legjobb négy között.

Vannak esélyesek

A mostani torna esélyeseit a szaksajtó már megnevezte. A belgák kiválóságai ezek szerint megértek arra, hogy elhódítsák a győztesnek járó serleget, de az angolok is fogadkoznak, miközben az olaszok néhány évvel ezelőtti kudarcai után mintha kezdene összeállni Mancini kapitánynál egy hatékony és gólerős együttes. A spanyolokat és a portugálokat sem kell leírni, persze, és történhet meglepetés is. A pótselejtezőkből feljutottakat azonban, tehát Skóciát, Észak-Macedóniát, Szlovákiát és Magyarországot senki sem tartja esélyesnek a végső győzelemre.

A labdarúgás kedvelői június 11-től kezdve mintegy négy héten át szinte naponta ott ülnek majd a tévékészülékek előtt. A ráérő statisztikusok szerint ebben a hónapban mindössze három szabadnapjuk lesz, és júliusban is öt „focis” napot tervezhetnek, mivel a negyeddöntők, az elődöntők és maga a döntő is ebben a hónapban kerül sorra. Az pedig már az ilyen kontinensbajnoki tornák legizgalmasabb része.

Addig is napi egy, két, sőt három izgalmas mérkőzést szurkolhatnak végig. A nemzeti válogatottak összecsapásai pedig – amikor tétre megy a játék – sok izgalmat ígérnek. Még a semleges nézőknek is, vagy azoknak, akik tárgyilagosan szemlélik az esélyeket, és tisztában vannak vele, hogy az ellenfelek jobbak.

Az Európa-bajnokság első mérkőzését június 11-én 21 órakor rendezik a római Olimpiai Stadionban, ahol Törökország és Olaszország méri össze erejét.

A CSOPORT (Baki és Róma)

Olaszország

Svájc

Törökország

Wales

 

B CSOPORT (Koppenhága és Szentpétervár)

Dánia

Finnország

Belgium

Oroszország

 

C CSOPORT (Amszterdam és Bukarest)

Hollandia

Ukrajna

Ausztria

Észak-Macedónia

 

D CSOPORT (London és Glasgow)

Anglia

Horvátország

Csehország

Skócia

 

E CSOPORT (Sevilla és Szentpétervár)

Spanyolország

Svédország

Lengyelország

Szlovákia

 

F CSOPORT (Budapest és München)

Portugália

Németország

Franciaország

Magyarországot

A magyar válogatott meccsei:

Június 15., kedd, 18 óra, Budapest: Magyarország–Portugália

Június 19., szombat, 15 óra, Budapest: Magyarország–Franciaország

Június 23., szerda, 21 óra, München: Németország–Magyarország

A magyar labdarúgó-válogatott sorozatban másodszor szerepel az Európa-bajnokságon (Fotó: MLSZ)