Szerző: Németh János

Az elnevezések

A Szerbiai Olimpiai Bizottság a közeljövőben várhatóan megváltoztatja a nevét. A javaslat szerint Szerb Olimpiai Bizottság lesz majd hivatalosan, és ezt a példát a sportban a szakági szövetségek és egyes klubok is követik. A politika tehát – ahogy eddig, úgy ezután is – beleszól a sportba. Lehet, hogy ezzel nem is lenne semmi baj, hiszen eddig sem tiltakozott senki például a Nemzeti Takarékpénztár (Nacionalna štedionica) elnevezés ellen, csupán vicces kedvű, nem szerb nemzetiségű barátom reklamált (természetesen szűk, baráti körben), kérdezve, hogy akkor ott elfogadják-e vajon az ő pénzét…

Olvass tovább

Rigómezei rejtélyek

A történelem valóban gyakran ismétli önmagát. Számomra, aki egy teljes évtizeden át – 1981 és 1991 között – számtalan alkalommal jártam az akkor még Szerbia déli tartományának számító Koszovót, akkor megismert helyszínek bukkannak elő, immár majd negyvenéves távlatból. Csupán Ahmed, a prištinai (Prishtina) Grand Hotel pincére hiányzik, aki annak idején már albán konyakkal (Skender Beg) várt a szálló társalgójában.

Olvass tovább

A góltalan évtizedek

A magyar fociválogatott már negyven éve nem kapott gólt futball-világbajnokságon. Ami igaz. Nem is lőtt gólt a négy évtized során, mivel ennyi ideje nem is vett részt a labdarúgás legjobb válogatottjainak négyévente megrendezendő szemléjén. Az idei (Mexikó, Kanada, Amerikai Egyesült Államok által rendezett), június 11-én kezdődő világbajnokságon most sem lesz ott Magyarország. Ahogy Szerbia és – például – Olaszország sem.

Olvass tovább

A veszteséges foci

Mellbevágó az adat, amely szerint a tavalyi évet 278 728 112 dináros veszteséggel zárta a Szerb Labdarúgó-szövetség. Ami nemcsak közel 2,5 millió euróra rúg, hanem példátlan is az országos szakági szövetség történetében. Mi több, előtörténetében, az egykori közös ország, a különböző nevű Jugoszláviák hasonló, illetve azonos szervezetei sem voltak soha veszteségesek.

Olvass tovább

Buszoztatás

Ez a kifejezés kiváltotta a miniszter nemtetszését, sajtóértekezletén ugyanis kifogásolta ezt a – nyilván nem teljesen megszokott és nyelvileg sem egészen szabályos – megnevezését a párthívek szállításának. Pedig nagyüzem van ezen a téren. Évek óta buszoztatják híveiket a hatalmi pártok a határ mindkét oldalán. Nálunk régebb óta folyik ez, de magát a szót nem az itteni kormánytag kifogásolta, bár ezt is megtehette volna az olyan előszeretettel használt normalitás jegyében. 

Olvass tovább

Az elnöki ígérgetések sorsa

Ismételnem kell önmagamat, hiszen ezen a helyen többször leírtam: 1995. március 20-án a horvátországi Glina városának zsúfolt művelődési termében a szerbiai Szerb Radikális Párt akkori főtitkára, egy bizonyos, jogot végzett fiatal politikus megígérte a helyieknek: Itt soha többé nem lesz sakktáblás zászló, ti mindannyian Nagy-Szerbiában élhettek. Három hónappal később jött a Villám-hadművelet, majd pedig (augusztus 5-én) a Vihar, amely felszámolta a Republika Srpska Krajina (Krajinai Szerb Köztársaság) elnevezésű bábállamot, amely Belgrád, a miloševići rendszer hathatós anyagi, erkölcsi és fegyveres támogatásával jött létre és maradt fenn. Ideig-óráig. Ezek ma már történelmi, megcáfolhatatlan tények. 

Olvass tovább

Katonák

Ahogy minden hadseregben, úgy a néhai Jugoszláv Néphadseregben is esküt tettek a katonák, a sorkötelesként bevonultatott bakák éppúgy, mint az elöljárók, akik ezt már a katonai középiskolában megtették. Nem igazán lehetett félreérteni az eskü szövegét: „A haza védelmében akár az életemet is feláldozom” – próbálom felidézni jó fél évszázaddal később a kórusban általam is elmondottakat. Aztán ki-ki mégis különbözőképpen értelmezte azt a szöveget. Volt, aki a kilencvenes években éppen az esküjére hivatkozva utasította el a katonai behívót, és akadtak, persze, olyanok is, akik – ugyancsak az esküjükre hivatkozva – elmentek a harcterekre.

Olvass tovább