Belgrádban a Fellebbviteli Bíróság felmentette a néhai Slavko Ćuruvija meggyilkolásával vádolt, és korábban összesen száz évi börtönbüntetésre ítélt személyeket. Mindannyian rendőrök, pontosabban a belügyi szervek dolgozói voltak, és – talán nem egészen véletlen – az ügyészség őket gyanúsította a gaztett elkövetésével. A nyomozás során kiderült, hogy parancsnokaik utasítására napokon át követték az ismert újságírót és lapkiadót, hogy 1999-ben, az ortodox húsvét napján szabályosan kivégezzék a főváros központjában, lakóházának bejáratánál. Ahol ma emléktábla őrzi a kiváló ellenzéki hírlapíró emlékét.

„Átlátott a szitán”

Koszovón ismertem meg, egészen a híres-hírhedt 1989. április végi Kosovo Polje-i gyűlésig több eseményt követtünk együtt, és nem egy esetben szinte előre jelezte, mi fog következni. Mintha tudta volna. Alaposan ismerte a rendszer működését, belülről is alkalma volt okleveles jogászként, belügyi dolgozóként megismerni azt. Az egykori szerbiai tartományban dolgozó, vagy onnan tudósító újságírók előtt nagy tekintélye volt, hiszen a Borba, majd a Naša Borba embereként köztiszteletnek örvendett. Írásai ma is visszaolvashatók, és nagy részük most is időszerű. A miloševići rendszer ellen szervezkedő ellenzék a múlt század kilencvenes éveiben nem igazán ismerte fel a Ćuruvijában rejlő potenciált, így amolyan magányos harcosként alapította meg a Dnevni Telegraf című napilapot, amelyet a végén már Montenegróban kellett nyomtatni, mivel a szerbiai nyomdáknak „nem volt kapacitásuk” az újság elkészítésére. Támogatták ugyan egy kicsikét innen is, onnan is, de igazából egy szélmalmok ellen harcoló Don Quijote maradt. Meggyilkolása kétséget kizáróan a hatalom, a miloševići rendszere műve.

A belgrádi Danas című napilap 2024. február 5-ei számának címoldala

A tényleges elkövetők állami alkalmazottak, a belügyi szervek emberei. Nevük ezért sem lényeges, ezért is semmitmondó. A jó évtizede kezdődött és éveken át tartó perben, a meg-megszakított tárgyalásokon egyébként sem derült ki a parancsokat kiadó belügyi vezetők és politikusok neve. Sejtések vannak, alaposan gyanúsítható állami tisztségviselők is, de az állambiztonsági szervek semmit és senkit sem árulnak el. Az ott elmaradt lusztráció, az átvilágítás és a tisztogatás, a hivatalok és embereik bántatlansága – utólag derült ki – alaposan megbosszulta magát. Ćuruvija sejtette, hová vezet mindez, de nem állt félre, végigment az úton. Pedig a tájékoztatási miniszter fenyegetését is közölte lapjában, amely szerint „bosszút áll Ćuruviján”, amiért olyasmiket közölt róla, ami neki nem tetszett. A miniszter akkor még csupán a Szerb Radikális Párt főtitkára volt, ma pedig Szerbia elnöke. Nevét – a Slavko barátom és kollégám iránti tiszteletből – nem akarom leírni. Olvasóink amúgy szinte minden nap láthatják és hallhatják az országos tévéadók műsoraiban.

Hatalmi ágak?

Idéznem kellene most a hatalmi ágak felosztását,a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat, meg az igazságszolgáltatást, a bíróságokat, amelyeket a XVIII-ik században különválasztottak a franciák. Hiába tették, Szerbiában három évszázaddal később „visszaállt a világ rendje” – minden egyetlen kézben összpontosul. Egy személy dönt mindenről, a parizer árától a helikopterek vásárlásáig. Következésképpen a teljes intézményrendszert is maga alá gyűrte, és ehhez megtalálta a számára megfelelő személyeket. Más kérdés, hogy ők amúgy alkalmasak lennének-e feladatuk ellátására egy másmilyen rendszerben.

Néhány hónappal meggyilkolása előtt, Szabadkán. Egy tribün vendégei 1998. november 4-én, balról jobbra: Dimitrije Boarov, Németh János, Slavko Ćuruvija és Aleksandar Tijanić

A belgrádi felmentő ítélet ellen immár nincs apelláta, a vádlottak ellen nem találtak elegendő bizonyítékot, ők tehát ártatlanok. Ahogy munkaadójuk, maga az állam is. A politológusok szerint ilyesmire eddig csak diktatúrákban volt példa. Dél-Amerikát emlegetik, Pinochet chilei tábornokot, az argentin tábornokokat, a görög juntát. Van, aki Sztálint emlegeti, de a Napkirály neve is előkerül. Mi inkább Dada Vujasinović és Milan Pantić újságírókat, Simeunović bírót, Vladimir Cvijant, a politizáló fiatal belgrádi jogászt említjük. És még mindig nem teljes a névsor. De az állam ártatlan – üzeni a belgrádi Fellebbviteli Bíróság mostani ítélete.

  Egy nő Slavko Ćuruvija újságíró képét ábrázoló szórólapot tart a szerb Fellebbviteli Bíróság előtti tüntetésen Belgrádban, 2024. február 5-én (Fotó: Beta/AP Photo/Darko Vojinovic)