A nyugdíjasok jövő februárban 20.000 dinár értékű ajándékot kapnak az államtól, közölte vasárnap este Aleksandar Vučić szerb elnök az RTS műsorában.

Az államfő úgy fogalmazott, hogy a fejlődés enyhe kifejezés Szerbia esetében, és beharangozta, hogy a polgárok újabb segélycsomagokat kapnak majd.

– Júniusban és júliusban 60 milliárdos többletet valósítottunk meg, míg a költségvetési hiány 38,5 milliárd volt, így az eredmény 150 milliárddal jobb, mint amit az IMF előrevetített – jelentette ki Vučić és hozzátette, a második negyedévben 13,4 százalékos volt a gazdasági növekedés.

Szavai szerint a gazdasági növekedés a fizetések és nyugdíjak növekedését is eredményezi majd, ami a jövő évben esedékes majd.

Szeptember 22-ig egyébként minden nyugdíjas állampolgár 50 eurót kap az államtól, decemberben pedig minden felnőttkorú polgár kap 30 eurót.

Az eddigi legmagasabb összegű állami támogatást a nyugdíjasok kapják, mégpedig jövő februárban, vagy március elején, harangozta be az államfő.

A nyugdíjasok, akiknek mindannyian sokkal tartozunk, 20.000 dinár segélyt kapnak, amelyre nem szükséges külön bejelentkezni – magyarázta Aleksandar Vučić.

Aleksandar Vučić (Fotó: Instagram)