Szerző: Németh János

Orwell az autópályán

A három és fél évtizeddel ezelőtti népgyűlések Koszovó kapcsán, az ott zajló események miatt szerveződtek, majd Vajdaságban folytatódtak, és végül Belgrádban értek véget. Pontosabban az ottani nagy népgyűlést követően rövid szünet állt be, hogy aztán minden folytatódjon. Jómagam egy koszovói kisvárosban, Vučitrnben tartott ilyen tömeges összejövetelen szembesültem először ezzel a jelenséggel. Helyszíni beszámolómban le is írtam, hogy „mintegy 500 helybeli lakos tüntetett a városka főterén”.

Több, az akkori Jugoszlávia különböző lapjainak szerkesztőségéből érkezett kollégámmal együtt becsültük meg a résztvevők számát, hogy aztán másnap a belgrádi Politika címoldalon elolvashassuk: ötezres volt a tömeg. Engler Lajos, a néhai kosárlabdázó, amúgy kitűnő külpolitikai szakíró, a Magyar Szó egykori Jó reggelt című rovatában reagált az eltérésre. Valami olyat írt, hogy „ifjú kollégája még nem jött rá, miszerint nem a saját szemének, hanem a hivatalos kormánysajtónak kell hinnie”. Ugyancsak ez idő tájt jelent meg a Dolgozók című hetilapban a Kísértet járja be Vajdaságot című rövid, de találó kommentár a tartományban zajló népgyűlésekkel kapcsolatban. Emlékezetem szerint Vlaovics József volt a szerzője.

Olvass tovább

A bangúziai parlament

Az új évszázad egyik szenzációjának képei csütörtökön, azaz ma egy hete az esti órákban terjedtek a világhálón és a világ különböző tévétársaságainak hírműsoraiban. Szerbia Népképviselőházából érkeztek a felvételek, amelyekhez hasonlókat eddig csak egzotikus országok parlamentjeiből láthattak világszerte. Nálunk is. Most már „hazai anyag” is rendelkezésünkre áll.

Olvass tovább

Tiszteletlenek a Tisztelt Házban

A személyeskedés, a sértegetés, a minősítgetés mindennapos, bármi legyen napirenden, bárhogy is érvelnek az ellenzékiek, akik között ugyancsak akadnak olyanok, akik felkapják a vizet, és hasonlóképpen reagálnak a becsmérlő szavakra. Legutóbb már majdnem tettlegességre is sor került, amikor az egymás zakójának gallérját ráncigáló két honatyát néhány józanabb társuk az utolsó pillanatban szétválasztotta. Jött aztán a hab a tortán: az ellenzéki képviselő hölgyek sértegetése, megalázása, amire nem reagált az ülést vezető házelnök, kijelentve, hogy „semmit sem láttam, és nem is hallottam”. Nyilván csak a tévékészülékek előtt ülő szavazópolgároknak éles a látása, vagy megfelelő a szemüvege.

Olvass tovább

A megvilágosodás pillanata

Az a tény viszont, hogy ennyi idő után a vajdasági magyar politikai élet legfőbb szereplője is kimondja az igazságot, nem köntörfalazva, nem hivatkozva „Európa kapujára és Schengen bejáratára”, komolyan meglepett. Miért kellett annyi idő ehhez a felismeréshez? Miért nem lehetett korábban odaszólni a szerbiai koalíciós partnernek, hogy a gyakori állami szintű találkozókon tegyék már szóvá az áldatlan állapotokat? Netán a magyar miniszterelnökkel találkozva rákérdezni erre a jelenségre, felhívni a figyelmét rá?

Olvass tovább

Beszédek és visszhangok

Az új főnök amúgy nagykikindai, okleveles jogász, és az első ülések egyikén szembesítették az ellenzékiek egy javaslatával, amelyet még tartományi képviselőként tett: egyfajta nyelvi őrjárat megalakítását kezdeményezte ugyanis, amely ellenőrizné, hogy tudnak-e a szerbül a vajdasági magyarok. Javaslatát végül nem fogadták el ugyan, de nagy visszatetszést váltott ki a józanabb politikusok és politizáló polgárok körében.

Olvass tovább