Folyamatosan enyhülnek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések Szerbiában, Bácspetrőcön (Bački Petrovac) például néhány hete döntöttek a rendkívüli állapot megszüntetéséről. Több helyen is találkozhatunk viszont bizonytalan információkkal, spekulációval arról, hogy ősszel érkezhet a járvány újabb hulláma, aminek hatására újabb lezárások következhetnek. Arról, hogy hogy néz ki a helyzet most, és mi várható a közeljövőben, a Storyteller portál beszélgetett Predrag Đurić epidemiológussal.
Ön hogy látja, mi vár ránk az ősszel a járványhelyzetet illetően?
– Nagyon fontos kiemelni, hogy Szerbiában még a járvány kezdete után 15 hónappal sem állnak rendelkezésre nyilvános adatok a pandémia következményeiről. A naponta közzétett információk túl általánosak, nem elegendőek ahhoz, hogy pontosan átlássuk a járvány alakulását. Időnként eljut a sajtóhoz egy-egy adat, információ, mi pedig ezek alapján próbáljuk összerakni a teljes képet. Sajnos, az a helyzet, hogy az illetékesek vagy félnek közölni a pontos adatokat, vagy egyszerűen nem tartják fontosnak, hogy a polgárok tudomást szerezzenek azokról.
Predrag Đurić
Ez azzal jár, hogy a laikusok hiányos információk alapján kényszerülnek döntéseket hozni. Teljességgel érthetetlen például, hogy sem az országos, sem a tartományi szintű közegészségügyi intézet oldalán nem találunk kimutatást, elemzést a járványhelyzet eddigi alakulásáról. Ezeknek az intézményeknek éppen ez lenne a legfontosabb feladatuk, hiszen ezért fizetik őket az adófizetők. Sokat elárul a helyzetről, hogy ha szerbiai adatokra vagyunk kíváncsiak, nagyobb sikerrel járunk, ha külföldi forrásokból tájékozódunk.
Mindezek miatt nehéz válaszolni a feltett kérdésre. A járványra dinamikus folyamatként kell tekinteni, amelynek az alakulására sok tényező hat egyszerre: ilyen például a betegségből már kigyógyult betegek és az oltottak száma, a nyájimmunitás időtartama, a fertőzés előfordulásának gyakorisága az egyes közösségekben, csoportokban, de ide sorolható az új variánsok megjelenése, vagy az éppen hatályos intézkedések jellege is.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a járvány globális jellegű, és még mindig nem tudunk róla eleget. A pandémiát nem lehet megállítani az egyes országok szintjén. Állandó veszélyt jelent ezen felül az újabbnál újabb variánsok megjelenése is, amelyek gyors növekedést idézhetnek elő a fertőzések számában.
Egyértelmű tehát, hogy a járvány ellen globális szintű válaszra lenne szükség, ez viszont sajnos, nem valósul meg a gyakorlatban. A kormányok többnyire nemzeti szinten gondolkodnak, egymástól függetlenül hoznak döntéseket, azokat nem hangolják össze. Az is hatalmas gond, hogy szakértők helyett politikusok és üzletemberek irányítják a járvány elleni védekezést. A járványkezelés a szavazatok szerzésének újabb csataterévé, kampányeszközzé vált. A szakemberek számára csak tanácsadó szerepkör jut, a politikusokat pedig semmi sem kötelezi arra, hogy megfogadják az ajánlásaikat.
Jó példa erre a vakcináció és a kollektív immunitás témaköre. Az már tavaly ilyenkor is világos volt, hogy az oltás kifejlesztése csak az első lépés, és azután még hónapokra, esetleg évekre lesz szükség ahhoz, hogy elegendő dózis készüljön, és az oltóanyagot elegen meg is kapják. Tudni lehetett azt is, hogy ez alatt az idő alatt új variánsok alakulhatnak ki. Mindezek ellenére a kormányok hozzáállása túlságosan optimista volt, azt kommunikálták, hogy a vakcinának köszönhetően egy-két hónap alatt véget vethetünk a járványnak.
Az oltások elosztása ráadásul aránytalan is, a gazdagabb országokba jóval több jut belőlük. Egyszerre lehetünk tanúi a Nyugat arroganciájának és önzőségének, a Kelet autokratizmusának, és annak, hogy a „harmadik világ“ országai képtelenek egyedül átvészelni a krízist. Nem sokban más ez, mint a hidegháború idején; a nacionalizmus és a diszkrimináció az elmúlt hét évtizedben vált egyre erősebbé a világban.
Hogyan jósolható meg az, hogy érkezik-e a járványnak újabb hulláma? Mivel jár az, hogy a vírusnak új variánsai jelennek meg?
Ahhoz, hogy előre láthassuk egy új hullám érkezését, pontos adatokra lenne szükségünk, amelyekkel jelenleg nem rendelkezünk. Tudnunk kellene, a lakosság hány százaléka szerzett védettséget (akár oltás, akár a betegség legyőzése révén), mégpedig életkor, földrajzi megoszlás vagy például foglalkozás szerinti bontásban.
Ami a vírusvariánsokat illeti, azok egy természetes folyamat eredményeként jelennek meg. A legtöbb közülük nem túl jelentős, vannak viszont olyanok, amelyek nagyon veszélyesek és nagyon gyorsan terjednek. A legnagyobb kockázat abban rejlik, hogy a variánsok „megkerülhetik” az immunitást, és emiatt minden kezdődhet elölről. Ilyen variáns eddig szerencsére nem jelent meg. Vannak viszont olyan változatok, amelyek ellen bizonyos vakcinák kevésbé hatékonyak.
Mivelrövid ideje ismerjük a vírust, a koronavírus más típusairól és az influenzáról szerzett ismereteink alapján próbálunk következtetéseket levonni. Ha szerencsénk van, ezek a következtetések helyesek, a vírus viszont bármikor meglephet minket és teljesen váratlanul is viselkedhet.
Lehet már valamit tudni arról, hogy szükség lesz-e újabb revakcinációra?
Ezzel a témával kapcsolatban több tényezőt is meg kell vizsgálnunk. Először is figyelembe kell venni a vakcinák hatásosságát – van olyan oltás ugyanis, amelynek a hatásossága meghaladja a 90 százalékot, de van olyan is, amelynél az 80 százalék alatti. Ez azt jelenti, hogy vannak, akik az oltás ellenére sem válnak védetté, ezért az esetükben felmerül az újraoltás szükségessége.
Fontos másodsorban az, hogy mennyire tartós az oltás által szerzett immunitás. Hogy az hónapokig, évekig vagy élethossziglan tart, azt még nem tudhatjuk. Ha a koronavírus más fajtáiból indulunk ki, nem várhatjuk azt, hogy a nyájimmunitás sokáig kitartson.
A harmadik fontos tényező a már említett új variánsok alakulása. Ha megjelenne egy olyan, amellyel szemben a vakcina nem nyújt védelmet, értelemszerűen szükség lenne újabb oltóanyag beadására. Itt megint analógia alapján következtethetünk: az influenzának például gyakran alakulnak ki mutációi, amelyek újabb oltásokat követelnek meg. Az új típusú koronavírussal kapcsolatban még nem tudhatjuk, hogy ez megtörténik-e.
Véleménye szerint hogy halad a vakcináció Szerbiában? Milyen tanulságokat vonhatunk le az elmúlt időszakból?
A vakcináció, akárcsak az egész pandémia, a kezdetektől fogva politikai kérdéssé vált. A jó oldala a dolognak az, hogy ha a kormány másként lépett volna fel, Szerbia más unión kívüli országok sorsára jutott volna – a gazdagabb országok jóindulatától függne, az átoltottság pedig alig érne el pár százalékot. Szerintem Szerbiában megfelelő az átoltottság szintje, az pedig dicséretes, hogy külföldi állampolgárok is megkaphatták itt az oltást.
A politikai átitatottságnak nagy hátránya viszont a beszerzések átláthatatlansága. Nem ismerjük a beszerzési feltételeket és árakat, nem látjuk át, hogyan történhetett meg a kínai és az orosz vakcina engedélyezése a klinikai vizsgálatok lezárása előtt. Azok, akik e két oltóanyag valamelyikét kapták, ráadásul sok országban diszkrimináció áldozataivá is válnak. A Kínától és Oroszországtól való függés egyre erősebb, a Nyugattól pedig egyre távolabb kerülünk. Ez magával hozza a transzparencia hiányát is, ami a szerbiai járványkezelésen különösen megmutatkozik.
Az oltási kampány kezdete óta arról szól a politikai kommunikáció, hogy a járványt tulajdonképpen legyőztük. Ennek az a következménye, hogy sokan felelőtlenebbül kezdtek viselkedni, a járvány pedig emiatt elhúzódik. Sok az egymásnak ellentmondó közlés nemcsak a politikusok, hanem a kormányhoz közel álló orvosok részéről is, így nem csoda, hogy a polgárok egy részében ellenállás alakult ki a vakcinával kapcsolatban.
A legfontosabb tanulság az, hogy a járványkezelést, az oltást és az egyéb egészségügyi kérdéseket a szakemberekre kell bízni. Sajnos, nem hiszem, hogy ezt a leckét a politikusok megtanulták volna – sem Szerbiában, sem más országokban. Attól tartok, a járványt továbbra is változatlanul politikai célokra igyekeznek majd használni.
Egyre többen mennek antitest-vizsgálatra az oltás után, és összehasonlítják az eredményeiket másokéval. Mit kell tudnunk az antitestekről? Mit jelent, ha valakinek a szervezetében kevesebbet mutatnak ki?
Ez a kérdés egyelőre szürke zóna, még nem látjuk át teljesen. Az antitestek a szervezet fertőzésre adott válaszaként jönnek létre, az új típusú koronavírus esetében azonban még nem tudjuk, pontosan mennyi időre nyújtanak védelmet. Nyitott kérdés az is, hogy az antitestek teljes védelmet nyújtanak-e az ismételt megfertőződés ellen, és az is, hogy az antitestek hiánya biztosan a védettség hiányát jelenti-e. Jelenleg csak abban lehetünk biztosak, hogy az antitestek jelenléte bizonyítja, hogy valaki már átesett a betegségen, vagy pedig megkapta az oltást.
Fontos viszont kiemelni, hogy egyre több kutatás igazolja azt, hogy az antitestekkel rendelkezők jóval kisebb eséllyel fertőződhetnek meg újra. Az eredményekből az látszódik, hogy akár 90-95 százalékos védettséggel is rendelkezhetnek azok, akiknek a szervezetében vannak antitestek – még hónapokkal az antitestek kialakulása után is.
Sok a kérdés az antitest-tesztekkel kapcsolatban is. A különböző gyártók tesztjei eltérő referenciaértékek mentén működnek, ezért nem is lehet őket összehasonlítani. Még mindig várunk egy olyan tesztre, ami egyértelműen megmutatja, a személy átesett-e a fertőzésen, és ha igen, védett-e az újabb megbetegedés ellen. Ez azért is fontos lenne, mert a tesztnek köszönhetően azok kapnák meg a vakcinát, akiknek arra tényleg szükségük van, nem pedig azok, akik már természetes védettséget szereztek.
Milyen állapotban van a szerbiai egészségügyi rendszer most, másfél évvel a járvány kezdete után?
Megint csak azt tudom mondani, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához teljeskörű adatokra lenne szükségünk. Tudnunk kellene például azt, hogy hányan nem részesültek megfelelő egészségügyi ellátásban a járvány miatt, vagy hogy pontosan hány egészségügyi dolgozó betegedett meg.
A járvány árnyékában tanúi lehetünk az egészségügyi rendszer átalakításának, a centralizációs folyamatok erősödésének is. Ismét bebizonyosodott, hogy bármi lehetséges, ha a politika úgy akarja. Az újvidékiek hiába szerették volna évtizedek óta egy kórház felépítését, a kívánságukat nem vették figyelembe. Most láthattuk, hogy egy kórházat néhány hónap alatt fel lehet építeni. Évtizedeken keresztül szinte lehetetlen volt az intézmények számára az új munkások felvétele, most ez is megváltozott.
A centralizáció egyre erősebb, a tervek szerint a következő években például 93-ról 22-re csökkenntenék a vajdasági egészségügyi intézmények számát. Az egészségházalapítási jogot nemrég elvették az önkormányzatoktól, így már központi szinten dől el ez a kérdés is. A polgárok véleményét már nem kérdezik, nem tájékoztatja őket senki. Az egészségügyet márpedig minél közelebb kellene hozni az emberekhez, és lehetővé kellene tenni, hogy akaratukkal, véleményükkel ők is részt vegyenek az alakításában.
Vendégszerző: Vladimira Dorčova Valtnerova
Ez a cikk az Együtt az aktív polgári társadalomért – ACT című projektum keretein belül jött létre, amelyet a Helvetas Swiss Intercooperation és a Građanske inicijative szervezetek bonyolítanak le a svájci kormány támogatásával. A cikkben közölt szerzői álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a svájci kormány, a Helvetas és a Građanske inicijative álláspontját és véleményét.
A cikk szlovák nyelvű változata:
