A közigazgatási bíróság megsemmisítette a Belgrádi Egyetem szenátusának döntését, amely semmissé nyilvánította Siniša Mali szerb pénzügyminiszter doktorátusát, amelyre azután került sor, hogy az intézmény etikai bizottsága plágiumnak minősítette a doktori disszertációt.

A Danas napilap értesülései szerint ezt a Belgrádi Egyetem rektora, Ivanka Popović közölte a rektori kollégium kibővített ülésén, ami a hír megjelenésekor még nem fejeződött be.

A Belgrádi Egyetem szenátusa 2019. december 19-én egyhangú döntéssel nyilvánította semmissé Siniša Mali doktori diplomáját, az etikai bizottság határozata nyomán, amely kimondta, hogy a doktori értekezés plágium.

A tárcavezető ezt követően a közigazgatási bíróságon fellebbezett az etikai bizottság döntése ellen.