Kövér László az Országgyálés elnöke, aki hétfőn érkezett kétnapos szerbiai látogatásra kedden délelőtt Aleksandar Vučić szerb államfővel tárgyalt írja az RTV honlapja.

Ahogyan arról beszámoltunk, Kövér hétfőn hivatali kollégájával, Ivica Dačić szerb házelnökkel talákozott, és aláírták a két parlament partnerségéről szóló keretszerződést, amely előkészíti a két kormány stratégiai együttműködésről szóló megállapodását. Ezt várhatóan az ősszel Budapesten esedékes közös magyar-szerb kormánycsúcson írják majd alá.

A Vučićtyal való találkozón mindketten hangsúlyozták, hogy történelmi csúcson van a két ország kapcsolata, Kövér pedig köszönetet mondott mindazért, amit Szerbia tesz a magyar nemzeti kisebbség helyzetének javítása érdekében.

„Figyelemre méltó az az előrehaladás, amelyet a történelmi megbékélés és a nemzeti közösségeink megbecsülése terén az elmúlt évtizedben elértünk” – mondta többek között az Országgyűlés elnöke.

Vučić megköszönte a Magyarország által nyújtott támogatást Szerbia eurointegrációja kapcsán.

Kövér László kedden délután Újvidékre és Topolyára látogat, majd Szabadkán zárja kétnapos látogatását.

A két delegáció (Fotó: MTI)