Szerbiában a jelenlegi járványhelyzet stabil, mondta Ana Brnabić kormányfő, aki egyúttal aggodalmát fejezte ki, amiért nagyon alacsony a fiatalok oltakozási hajlandósága.

A kormányfő újságíróknak nyilatkozva Inđiján azt mondta, hogy a felnőtt korú lakosság mintegy 48 százaléka kapta meg a védőoltást, viszont a 18 és 30 év közötti korosztály mindössze 17 százaléka oltatta be magát.

– Intenzíven gondolkodunk azon, hogy mit is tegyünk. A helyzet nem maradhat stabil ilyen számok mellett. Ez pedig aggaszt – tette hozzá.

Ráerősítünk az immunizációra és felszólítjuk őket. Hamarosan ismét összeül a válságstáb, akkor erről is beszélnünk kell majd – fogalmazott Brnabić.

Ana Brnabić (Fotó: Tanjug/Rade Prelić)