Az államadósság egészét nézve a külföldi államok iránti szerbiai eladósodottság 2010-ben alig egy százalékot tett ki, ma ez az arány 14 százalékos, a legnagyobb hitelezőnk pedig Kína.

Ha szem előtt tartjuk a már folyósított kínai hiteleket és azokat, amelyeket még csak tervez felvenni az ország, de nagyon rövid időn belül le is hív, meg kell állapítanunk, hogy rövidesen minden nagykorú szerb állampolgár ezer euróval fog tartozni Kínának. Ez nagyon komoly eladósodottsági szint, ráadásul gondot jelent, hogy ezeket a hitelügyleteket nem átlátható módon kötötte meg a kormány, amely még a versenyeljárásokat sem tartotta tiszteletben, ráadásul feltételezhető, hogy jelentősen drágábbak, mint más forrásokból származó kölcsönök – nyilatkozta az N1-nek Ivana Pavlović, a Nova eknomija szerkesztője.

„A kínai kormány iránti eladósodottságunk jelenleg a GDP négy százaléka, de ez emelkedni fog, amikor Szerbia a már beharangozott kölcsönöket is lehívja. Jó, hogy a kormány tervezi az államadósság és az államhiány mértékének csökkentését, de ez magában hordozza annak az igen nagy kockázatát, hogy megugrik az infláció és drasztikusan emelkednek a kamatlábak” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy ennek ellenére Szerbiát vélhetően nem fenyegeti a „montenegrói forgatókönyv”.

„Jelenleg elviselhető az államadósság mértéke, de nagyon aggasztó az infláció ügye. Hónapok óta mindenféle élelmiszer és nyersanyag drágulását tapasztaljuk, nemcsak itthon, de világszerte is. Kérdéses, hogy ez az infláció pillanatnyi, vagy állandósul. Ha folytatódik az árak emelkedése, a külföldi központi bankok szigoríthatnak pénzügypolitikájukon, ami azt jelenti, hogy megemelkednek a kamatok és így azoknak a kölcsönöknek az ára is megugrik, amelyeket Szerbia felvett vagy felvesz a jövőben. Ez pedig igen aggasztó” – emelte ki Pavlović.