Az utolsó simításokat végzik a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémia épületén. A sportlétesítmény a magyar kormány 2,9 millió eurós támogatásából valósul meg. Az akadémia ünnepélyes átadására július 22-én 17 órától kerül sor, írja a pannonrtv.com.

Az épületen belül a padló lerakása és a belső festés már a végéhez közeledik. Ottjártunkkor is épp a bútorok összeszerelésén, szobák rendezésén dolgoztak. A továbbiakban a külterületek rendezésére fektetik majd a hangsúlyt.

„Majd füvesítünk, parkosítunk, locsoló rendszert építünk, útburkolatot kapnak majd a betonfelületek. Azután elkészül majd a medencének a technikája, a szauna, tehát úgy gondolom, hogy szeptemberre, amire a gyerekeknek itt el kell indulni, akkorra talán mindennel el tudunk végezni.”, nyilatkozta a Pannon RTV-nek Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetője.

Az intézményben 25-30 akadémistával foglalkoznak majd. A betöltendő helyekre 26 fiú és 8 lány jelentkezett, a bekerülésről, a rangsorról pedig az illetékes szakmai bizottság dönt majd.

A Bírkózóakadémia épülete (Pannon RTV)