Görögországban július 16-án, pénteken lép életbe az a határozat, melynek értelmében az oltással nem rendelkező személyek nem léphetnek be a zárt helyiségekbe – írja a Nova S portál.

A görög kormány a járványhelyzet romlása miatt hozott ismét szigorító intézkedéseket. A legfrissebb adatok szerint az országban naponta mintegy 3 ezer új fertőzöttet azonosítanak, vagyis hétszer többet, mint három héttel ezelőtt.

Egyelőre nem lesznek drasztikus intézkedések, de péntektől a védőoltással nem rendelkezők nem léphetnek be a vendéglátóipari objektumokba,  mozikba, színházakba és más zárt helyiségekbe.

Aki nem tartja be a rendelkezést, 300 eurós büntetéssel sújtható, aki viszont hamis igazolással próbál meg visszaélni, akár 3 ezer eurót is fizethet.

Illusztráció (Fotó: Nova S)