Az út teljeskörű felújítása miatt július 19-től lezárják a Szabadka és Zombor közötti főút 13 kilométeres szakaszát Sári (Aleksa Šantić) és Nemesmilitics (Svetozar Miletić) között. A felújítási munkálatok nem kevesebb mint három és fél hónapig tartanak majd, júius 19-e és november 2-a között.

Azok, akik ezen az útvonalon utaztak egyébként Zombor irányába, csak egy másik útvonalon juthatnak el, kikerülve a fenn említett szakaszt, ez pedig a: Bajmok – Pacsér – Bácskossuthfalva – Bácsandrásszállás – Bácsgyulafalva (Telecska) – Kljajićevo – Csonoplya – Nemesmilitics útvonal.

Az alternatív útvonal egyébként 22 kilométerrel hosszabb, mint a jelenlegi út, így a megszokott 33 kilométer helyett, amennyi Bajmok és Zombor között az út, 55-öt, vagyis fél óra helyett egy órát kell utazniuk Zomborig.

A munkálatokat egyébként a szabadkai Vojput végzi, arra kérik az utazókat, hogy tartsák be a szabályokat és kövessék a kijelölt útvonalat.

Ezen a szakaszon zajlik majd a felújítás (subotica.com)