Aleksandar Vučić államfő csütörtökön arra kérte a szerbiai orvosokat, hogy hozzanak döntést a vakcina harmadik adagjának szükségességéről – írja az RTS honlapja.

Az elnök arra kérte a szakmát, hogy arról is döntsenek, hogy származhat-e a harmadik dózis más gyártótól, mint az első kettő.

„Rövidesen el kell kezdenünk a harmadik dózis beadását, mert egyesek már 6-8 hónapja lettek beoltva, úgyhogy kérem önöket hozzák meg ezt a döntést” – mondta az elnök a borčai egészségügyi állomáson tett látogatása alkalmával.

Arról is beszélt, hogy az országban mintegy 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre azok számára, akik még nem oltatták be magukat, de októberben nagyobb Moderna-szállítmány érkezését is várják.

„Nem hiányzik, hogy megint le kelljen zárni az országot, márcsak a gazdaság miatt sem” – tette hozzá az elnök, utalva a fertőzöttek számának növekedésére.

A vakcinaelleneseknek azt üzente, hogy ne legyenek felelőtlenek, mert véleménye szerint az oltottaknak 95 százalékkal nagyobb esélye van túlélni a fertőzést, mint azoknak, akik nem vettték fel a vakcinát.

Aleksandar Vučić (Fotó: Tanjug)