Július 19-e és 25-e között egy összehangolt nemzetközi akció keretében a teher- és személyszállítás során elkövetett szabálysértéseket vizsgálták, és ennek során Szerbiában 606 buszsofőrt és 6.819 kamionsofőrt bírságoltak meg.

A belügyminisztérium (MUP) közleménye szerint 1.974 kamionsofőrt amiatt büntettek meg, mert túllépték a megengedett vezetési időkorlátot, illetve a tachográffal való más szabálysértések miatt, 938-at pedig azért, mert nem rendelkeztek a szükséges okmányokkal.

Műszaki hiba miatt 414 teherjárművet zártak ki a forgalomból, 45 kamionsofőrt ittas vezetés, 13-at pedig kábítószeres befolyásoltság miatt zártak ki az egyenruhások.

A legtöbb kamionsofőrt a niši (1.087), a szabadkai (559) és a šabaci (499) rendőrkapitányság területén bírságolták meg.

A közlekedési rendőrök Belgrádnál a Vrčin fizetőkapunál igazoltattak egy török állampolgárságú kamionsofőrt, akiről kiderült, hogy a vezetési időkorlátot 9 óra 9 perccel lépte túl, vagyis az ellenőrzés pillanatában már 19 órát és 9 percet vezetett pihenés nélkül. A sofőrt kizárták a forgalomból.

Két nappal korábban ugyancsak egy török állampolgárról derült ki, hogy megállás nélkül vezetett, mégpedig 18 órán keresztül.

Az autóbuszok esetében a sofőrök mintegy harmadát, 199-et a megengedett időkorlát túllépése, illetve a tachográffal történő más visszaélés miatt bírságolták meg, 97-et azért, mert nem rendelkeztek a szükséges dokumentumokkal, valamint 17 járművet műszaki hiba miatt zártak ki a forgalomból.

A legtöbb buszsofőrt a kragujevaci, (182) šabaci (79) és a szabadkai (65) rendőrkapitányság területén bírságolták meg.

Az említett nemzetközi akciót a Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózathoz (ROADPOL) tartozó 30 országban bonyolították le.

Az elmúlt héten több száz busz- és több ezer kamionsofőrt bírságoltak meg (Fotó: MUP)