Emeld fel a bérminimumot néven indított kampányt a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége (SSSS). Duško Vuković, a szervezet alelnöke a Čačaki Független Szakszervezet képviselőivel tárgyalt a minimálbér emeléséről szóló közelgő tárgyalásokat illetően, ahol rámutatott, a kampány keretében a 40 ezer dináros bérminimum bevezetéséről tárgyalnak majd.

“Augusztus közepén kezdődnek a tárgyalások a képviseleti szakszervezetek, a szerbiai munkáltatók uniója és a szerb kormány között a 2022-es minimálbér összegéről. Szerintünk a minimálbér összege meg kell, hogy egyezzen a minimális fogyasztói kosár értékével, ami viszont sajnos még nem biztosítja egy háromtagú család alapvető egzisztenciális igényeit. Sajnáljuk, hogy a korábbi években a minimálbér összegét nem tárgyalásokon keresztül, hanem a kormány egyoldalú döntésével hozták meg” – mondta Vuković a Tanjugnak és hozzátette, a fogyasztói kosár ára évente mintegy ezer dinárral növekszik, és fontos, hogy a minimálbér növekedésével arányosan minden szektorban növeljék a fizetéseket.

“Tárgyalásokat folytatunk a kormánnyal az egyes ágazatok fizetéseinek meghatározásáról, hogy a minimálbér növekedésével arányosan növekedjen a többi fizetés is” – mondta a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének alelnöke.