Újabb szolgáltatásokkal bővült az e-Uprava. Az új szolgáltatásokat a kormány az Igazságügyi Minisztériummal, az Informatikai és e-kormányzati Hivatallal karöltve fejlesztette. Ezen digitalis szolgáltatások célja is az, hogy megkönnyítse a polgárok számára a szükséges dokumentumok beszerzését – adta hírül a Vajdasági Rádió és Televízió.

A belgrádi második alapfokú bíróságon szombaton tartották meg az új szolgáltatások bemutatóját, amelyen jelen volt Ana Brnabić miniszterelnök. Elmondta, ezekkel az új szolgáltatásokkal megkönnyítik a polgárok életét, hiszen nem kell sorban állniuk egy-egy dokumentum megszerzéséért. Otthonról, a nap bármely pillanatában a polgárok rendelkezésére állnak az új szolgáltatások.

Az új rendszer lehetővé teszi a polgárok számára, hogy gyorsan és egyszerűen meggyőződhessenek arról, hogy folyik-e büntetőeljárás vagy nyomozás ellenük az alap- és felsőfokú bíróságokon, ügyészségeken, különleges-korrupciós osztályokon, szervezett bűnözéssel és a háborús bűnökkel foglalkozó különleges osztályokon.

A kérelem benyújtásához, ahogyan az e-Uprava többi szolgáltatásának igénybevétele során is regisztrálnia a polgárnak, majd a belépést követően benyújtani a kérelmet. Miután a kérelmező befizette a meghatározott illetéket megkapja a kérelmezett dokumentumokat. A mostantól elektronikus formában is lekérhető dokumentumok munkavállaláshoz vagy vízum igényléséhez szükségesek.