Zsúfoltak a szerbiai autópályák és a főbb országutak, a meteorológusok által bejelentett magas hőmérséklet pedig tovább nehezíti a gépjárművezetők dolgát, figyelmeztet a Szerbiai Autómotoros Szövetség (AMSS).

Az AMSS vasárnap reggel 6 órakor kiadott jelentése szerint a Preljina fizetőkapunál fél, az ópázovainál negyed órás volt a várakozás.

A határátkelőket illetően Horgoson két órát kell várni a Szerbiából történő kilépéskor, azok pedig akik Szerbiába tartanak, egy órát várakoznak. Kelebián mindkét irányba egy órán át kell sorakozni, a preševói átkelőn 45 perces a várakozás.

Batrovci átkelőnél fél óra alatt át lehet jutni, Šidnél 40 perc szükséges a Szerbiába való belépéshez, a Gostun és a Jabuka átkelőkön pedig mindkét irányba egyórás várakozásra számíthatnak az arra utazók.

A teherforgalmi terminálokon nincs jelentősebb torlódás, azonban vasárnap 11-től 19 óráig Szerbia és Románia között teljes mértékben szünetel a teherforgalom, ez alól csak a prioritást élvező járművek képeznek kivételt.

Az AMSS arra figyelmezteti mindazokat, akik vasárnap utaznak, hogy amennyiben délelőtt 11 óráig nem keltek útra, akkor inkább 17 óra után induljanak el, mivel a magas hőség miatt a járművek is gyakrabban hibásodhatnak meg.

A Szerbiai Autómotoros Szövetség arra is figyelmeztet, hogy számos útszakaszon felújítási munkák folynak, ami a sofőrök részéről fokozott figyelmet igényel.

Vasárnap torlódásra számíthatnak az utazók Szerbiában (Fotó: Tanjug/ Aleksandar Ćirić)