Valami hatalmasat és egyedülállót hozott létre Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája: lehetőséget adott a fiataloknak a kibontakozásra és átadta nekik a teret, ahol megvalósíthatták, amit szerettek volna és ennek köszönhetően pedig elkezdték otthon érezni magukat Magyarkanizsán. A Strand-házról beszélek, arról, amit néhány hét alatt csinált meg önerőből mintegy húsz önkéntes fiatalok, ahol könyvtár van és kulturális estek vannak, és ahová még a polgármester is lejár, hogy meghallgassa a Z-generációt. Az ötletgazdával, Ivanović Laurával, az ifjúsági iroda vezetőjével és Hubai Dávid önkéntessel beszélgettünk.

— Október óta vagyok ifjúsági koordinátor az OZ-ban, és a legnagyobb pandémia idején kerültem oda. Az már ismert volt a számomra, hogy a nyár egy holtszezon az ifjúsági otthonban, hiszen nincs kertje és nem lehetett becsalni a fiatalokat, de egyébként is problémás volt megfogni a Z-generációt az utóbbi években. Nem újdonsült ötlet ez a strandház, hiszen régen is az ifinek az épülete volt, működött itt egy stranddiszkó, az ifjúsági szövetkezet épülete volt, de most raktárként használták. Séta közben egyszer csak jött az ötlet, hogy miért nem pakolunk mi ide le. Felkerestem a polgármestert, aki rábólintott és onnantól kezdve mindent önerőből csináltak a gyerekek, a szülőkkel együtt, úgy, ahogy ők szerették volna. Június végén a raktárból közösségi tér lett, ők festették a falat, nagyon élvezték a munkafolyamatot, semmit eddig nem élveztek ennyire, legalábbis én így látom. Kitaláltuk a strandkönyvtárat, nem várt mennyiségű könyvet kaptunk, most már polchiányban szenvedünk. S igazából én csak a júliusi programoknak adtam keretet, a gyerekek adják most már az ötleteket. Én csak a keretet adom és a hátteret, de ez az ő házuk — mesélte Laura.  

Hubai Dávid az egyik önkéntes, aki huszadmagával dolgozott a saját tér kialakításán és tele van ötletekkel.

— Először el sem hittem, amikor elkezdtük csinálni, de útközben, amikor dolgoztunk rajta, akkor szépen kirajzolódott előttem, hogy ez tényleg a miénk és rengeteg programot tudtunk és tudunk megvalósítani majd a jövőben. Ezek lehetnek kulturális vagy edukatív foglalkozások, zenei estek, játékok, ebben rengeteg lehetőség van. Tizenöt-húsz embert számlál ez az önkéntes csapat és gyönyörű, hogy Laura ezt így össze tudta fogni, mondta Dávid, aki szerint hatalmas jelentősége van, hogy a község nyitott a fiatalok felé és ki is derült, hogy vannak itt gyerekek, fiatalok, akik szeretnének tenni és nem lusták belefektetni az energiát, csak eddig nem volt, aki összefogja, megkeresse őket.

— Jött Laura és így most évek óta először érzem, hogy haladunk valamire, ami egy jó irány, tette hozzá Dávid.

A Strand-házban a hétvégén nyílt vitaestet tartottak, a közeljövőben pedig még több zenei workshop lesz, kreatív zeneírás, slam poetry est, kendama workshop, csillagnézés és sok minden más. 

Ősszel viszont visszaköltöznek az OZ-ba, ahol a jövőben élőben rögzítik a nagysikerű podcastokat. Az élő beszélgetés vendége pedig szeptember 23-án és 24-én nem más lesz, mint Tibi atya kitalálója, vagyis Tóth Máté.