A közösségi oldalakra kikerült egy felvétel, ami állítólag azt megelőzően keletkezett, hogy Aleksandar Vučić államfő és Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter látogatást tett volna a Szerbiai Klinikai Központban.

A felvételen egy idősebb férfi látható, amint az egybegyűltekhez beszél, akik a feltételezések szerint olyan építőmunkások, akik a klinika felújításán dolgoztak.

– Ez egyike az öt legnagyobb klinikai központnak, nemcsak Szerbiában és a Balkánon, vagy abban a valamiféle Európában, hanem a világon – mondta a férfi a munkásoknak, majd hozzátette:

– Mit mondhatnék a szerb egészségügyről? Azt Zlatibor Lončar mentette meg – mondta a szónok, aki beszédében a Demokrata Párt uralmát, valamint a zsidó népet is emlegette, méghozzá eléggé gúnyos hangsúllyal:

– Amikor még az előző rezsim uralkodott, akkor az elkezdett engedélyeket kiadni bizonyos országoknak, például a zsidóknak, vagyis az izraelieknek. Mi lett volna, ha azok idejöttek volna? Hát semmi! Meghaltunk volna a covid, meg a többi hülyeség miatt. Úgyhogy el akartam mondani, hogy miféle országok léteznek – mesélte a férfi az egybegyűlteknek, majd rátért arra, hogyan kell a helyszínre érkezőket fogadni:

– Mi majd így köszöntjük őket, ha itt lesznek: Én elkezdek tapsolni, aztán maguk is tapsoljanak – adta az utasításokat a szónok, mire a munkások tapsolni kezdtek. Ezt követően még egy „Éljen Szerbia!” felkiáltás is elhangzott.

A világhálóra kikerült videó kapcsán megszólalt Aleksandar Vučić is, aki azt mondta, semmit sem tud arról hogy mit csináltak a munkások, mielőtt ő Szerbiai Klinikai Központba ment volna, és hozzátette, nincs szüksége tapsra.

– Ezt én nem tudom, de a munkásokat sem ezért, sem másért nem fogom bántani. Látom, hogy önöket nagyon bántja, ha engem valahol megtapsolnak. Mit mondhatnék, magukat biztosan spontán tapsolják meg az emberek, engem pedig megrendezetten. Bizonyára ez segít önöknek, hogy jobban érezzék magukat – mondta újságírói kérdésre válaszolva az elnök, majd így folytatta:

– Fogalmam sincs, hogy mit csináltak azok a munkások, én nem vártam el ezt tőlük – szögezte le Vučić.

A szerb elnök azt mondta, ő csak annyit tett, hogy kezet fogott a munkásokkal, megkérdezte őket, hogy hogy bírják a hőséget, mennyire nehéz a munkájuk, és hogy be tudják-e fejezni határidőre.

– Nincs szükségem tapsra. Én minden nap, bárhová is menjek, ezer, ötezer, tízezer, de akár ötven- vagy százezer embert is össze tudok gyűjteni. De nem teszek ilyet, mert ez felelőtlenség lenne – jelentette ki Vučić.