Augusztus folyamán öt városban és községben mutatja be az önkéntes sorkatonai szolgálatot a Védelmi Minisztérium és a Szerb Hadsereg, közölte a minisztérium. Ez egyúttal alkalom lesz arra, hogy azok, akik már döntöttek arról, hogy esetleg csatlakoznának a katonasághoz, a helyszínen kitöltsék a pályázati ívet és ezzel megkezdjék a jelentkezési folyamatot.

A minisztériumban azt állítják, hogy az önkéntes sorkatonai szolgálat iránt nagy az érdeklődés azon fiatalok körében, akik később hivatásos katonák szeretnének lenni.

„A munkafeltételek javítása és a katonák életszínvonalának jobbítása, a fegyverkezésbe való beruházás és a professzionális fejlődés lehetősége úgy tűnik nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok lehetőséget lássanak a szerb hadseregben az önmegvalósításhoz”, áll a közleményben.

A városokban, ahová a katonatás ellátogat, alkalom lesz megismerni a hivatásos katonák életmódját is. A minisztériumnál emlékeztetnek arra, hogy az önkéntes sorkatonai szolgálatra az év folyamán bármikor lehet jelentkezni.

A szerb hadsereg (Archívum)