Ana Brnabić kormányfő kijelentette, hogy nincs tervben újabb koronavírus elleni vakcina beszerzése, mert mint mondta, elegendő mennyiség áll rendelkezésre az oltakozáshoz, sőt az emlékeztető adaghoz is, írja a 021.rs.

A kormányfő emlékeztetett, hogy az idei év harmadik negyedében érkezik meg a Moderna vállalat oltóanyaga is.

Ana Brnabić beharangozta, hogy Szerbia a vakcinakészlet egy részét olyan országoknak adományozza, amelyeknek erre szükségük van, és pontosította, hogy az „afrikai partnereinkről van szó”.

A kormányfő pozitívan értékelte, hogy csütörtökön a lakosság átoltottsága meghaladta az 50 százalékot, de arra figyelmeztetett, hogy a nyájimmunitástól még messze állunk.

Arra a kérdésre, hogy az állam mit tesz majd, hogy növekedjen a beoltottak aránya, különösen az iskoláskorúak körében, az kormányfő azt mondta, hogy az állam csak kérheti, felszólíthatja a polgárokat, és küzdhet azok az álhírek ellen, amelyek miatt a fiatalok elutasítják az oltakozást.

Ana Brnabić (Fotó: Archív)