Vajdaság, 2021: a Párt betilt egy színházi előadást. Azokra a dolgokra, amikre hivatkozva ezt teszi, sok időt nem érdemes pazarolni. Porhintés az egész. Hajnal Jenő MNT-elnök és Pásztor István VMSZ-elnök prasnyának, provokatívnak meg túl művészieskedőnek vélik az előadást, mondván, mára a Tanyaszínház elszakadt a régi szellemiségétől.

Hogy ez így van-e, vagy sem, Czérna Ágnesnél, a Tanyaszínházról szóló egyetlen könyv szerzőjénél senki nem tudja jobban. Röviden: nincs így. A Tanya mindig is prasnya volt, és gyakran politizált is. Ez ténykérdés.

Naivak persze ne legyünk: az idei előadás is politizál, és van is benne ez-az, ami a Párt embereit zavarhatja. És ez a valami nem maga a dráma, hanem Lénárd Róbert direktor keze munkája. Ödön von Horváth szövege elég lájtos kapitalizmuskritika, kábé arról szól, hogy a rendszer majdnem mindenkit megront. A túlélésért, a pénzszerzésért, néha pusztán a feljebb jutásért folytatott küzdelem megkeseredett, erőszakos és kapzsi embereket csinál, olyan pasikat például, akik a jobb állásért cserébe hajlandók lepasszolni a barátnőjüket a főnöknek.

Ezt mindenki ismeri.

Lénárd direktor az egészet úgy csavarta meg, hogy a dráma helyszínére, a vidámparkba, betette a régi cirkuszok jól ismert elemét, a „freak show”-t, vagyis az ilyen-olyan „torzszülötteket”, fura embereket fölvonultató műsort. Pontosabban a drámában amúgy csak mellékesen szereplő „freak show”-t a középpontba helyezte.

A végére kiderülő stósz az, hogy a fura emberek kinézése, kiröhögése, netán kirekesztése valójában a kirekesztő többséget minősíti morális értelemben, és persze amúgy is álszentség. Ezen a ponton cseng össze Lénárd rendezői megoldása a dráma szövegével: a kirekesztés már csak azért is álszentség, mert a mai világban a „normális” emberek is ezer meg ezerféleképpen lehetnek szarháziak.

Túlságosan vájt fül egyébként nem kell ennek megértéséhez, elvégre az egyik szereplő konkrétan fölmutat egy tükröt, vagy pontosabban egy tükröt reprezentáló tárgyat a közönség felé. El is hangzik, szinte szó szerint: az igazi szörnyek ti vagytok. Mármint „ti”, akik a közönség soraiban ültök.

És ahhoz se kell sok fantázia, hogy az ügyet összekössük a magyarországi kormány aktuális kampányával, ami szintén a „fura” emberek egyik csoportja, a homoszexuálisok ellen irányul.

Szóval igen, az előadásban van egy adag „balliberális” moralizálás. Talán erre utalhat az esztétikai szempontot kábé egyedüliként fölhozó Kovács Frigyes is, mikor azt nyilatkozza, hogy a Tanyának nem dolga, hogy kioktassa vagy lázítsa a falusi embereket, hanem „csak” az a dolga, hogy meséljen nekik és szórakoztassa őket.

Egyébként a kérdésfelvetés Kovács mint szakmabeli részéről jogos, elvégre tényleg érdemes néha-néha elgondolkodni arról, hogy „mire való” a Tanya. Személy szerint nem gondolnám, hogy a falusi emberek ne bírnák el, ha kicsit őket is pukkasztanák, nem csak a polgárt.

Gyanítom, hogy valójában ez az, amit a Pártban másképp látnak, ha ki nem is mondják.

Mert hát a prasnyaság vádja komolytalan. Hiába kérték Hajnalt és Pásztort, hogy konkretizálják, mire gondoltak, ők csak mindenféle súlytalan dologgal tudtak előjönni, például azzal, hogy egy szereplő szódásszifonnal pisálást imitál. Hát Istenem.

De politizálás ide, prasnyaság oda, akármiről is legyen szó a valóságban, a Pártnak az ég adta világon semmi köze nincs ahhoz, hogy mi megy a színpadon. Ugye, alkotói szabadság meg a többi.

Különben is, a nézők maguktól is el tudják dönteni, mi tetszik nekik és mi nem. A Tanya már csak ilyen: ha nem működik az előadás, a közönség hangoskodik vagy szétszéled. Így nyilvánít véleményt.

És hogy mennyire abszurd dolog az, hogy Vajdaságban, 2021-ben betiltanak egy előadást, azzal kapcsolatosan beszédes lehet, hogy még „Pestről” is leszóltak miatta. A magyarországi kormány félhivatalos szócsöve, a Magyar Nemzet írta meg, hogy a VMSZ-esek talán túlzásba estek, és a sokat emlegetett prasnyaságnak tényleg kevés nyoma van a darabban.

Akkor meg mi történhetett? Én arra tippelnék, amire a Válasz Online-nak nyilatkozó Pressburger Csaba is tippelt, éspedig, hogy a túlbuzgó VMSZ-esek meg akartak felelni a magyar kormánynak, úgyhogy egy kicsit erőfitogtattak, hogy megmutassák, nem lehet itt akármivel „mérgezni” az emberek fejét. Csak kicsit túlzásba estek.

Az esztétikai vitákat nyilván le kell majd folytatni, ha talán nem is most rögtön. Aránytévesztés lenne a gyengéket ekézni abban a pillanatban, amikor épp el akarják őket lehetetleníteni, és közben kevés szót szólni a lényegi problémáról, ami az autokráciákat idéző hatalomgyakorlás.

Úgyhogy egyelőre: Je suis Tanyaszínház. De még inkább: Je suis Lénárd Róbert.

Tóth Szilárd János (hu.autonomija.info)