Legalább tizennégyen meghaltak abban a tűzesetben, amely szerdán este tört ki egy ideiglenesen felállított, montázs kórházban, ahol a koronavírus fertőzötteket ápolták Tetovóban. A város központjában lévő épületben reggelre sikerült eloltani a tüzet, az eset kapcsán pedig nyomozás indult. Az épületben az adatok szerint 26 beteg volt, a sérülteket áthelyzeték másik intézménybe. A Telma nem megnevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a tűz még a fém vízvezetékeket is teljesen felemésztette és egy személyautót is, amely az épület közelében volt.

Venko Filipče, Észak-Macedón egészségügyi miniszter szörnyű tragédiának nevezte a történteket. Zoran Zaev kormányfő pedig azt mondta, hogy a tüzet robbanás okozta és tart a nyomozás.

A Tetovo központjában lévő kórházat tavaly építették, és a legsúlyosabb covid betegeket ápolták itt.

Lángokban a kórház (Twitter)