A 2022-2030-as időszak községi stratégiai fejlesztési tervének kidolgozási folyamatáról tartott pénteken sajtótájékoztatót Fejsztámer Róbert, a község polgármestere. A terv a község legfőbb fejlesztési irányvonalait és elképzeléseit fekteti le az elkövetkező 8 évre és kidolgozása során fontos, hogy a polgárok és az önkormányzat együttes elvárásai kerüljenek bele, hangsúlyozta a község elnöke.

— Az előző fejlesztési stratégia 2021-ben lejárt. Ahogyan az is, a mostani is meg fogja határozni a fejlesztési irányvonalakat. Az év végéig kell meghozni ezt a dokumentumot és szeretnénk, ha a gazdasági szereplők és a civil szervezetek mellett mind a 13 település polgárai is elmondanák ötleteiket. Nemsokára elkészül egy online kérdőív, ez mindenki számára elérhető lesz, emellett lesznek szakmai fórumok, ahol személyesen is ki lehet fejteni a véleményüket. Lesz továbbá egy olyan közös, szélesebb körű vitafórum, amikor az előzőleg begyűjtött ötletek alapján fogunk részletesebben vitázni, hogy valóban egy olyan dokumentum szülessen, ami iránymutatója lesz a fejlezstéseknek, fejezte ki reményét Fejsztámer.

A dokumentum magába foglalja majd az irányelveket és ennek a része lesz az akcióterv, ami a konkrét programokat , fejlesztéseket tartalmazza majd.

— Az idő rövid, ezért kérném az érintetteket, hogy legyenek aktívak, mert minél több oldalról jön az ötlet, annál nagyobb az esély, hogy egy jól megvalósítható dokumentum kerülhet az asztalra, mondta Fejsztámer, aki hozzátette, az ötletek az élet minden területéről jöhetnek: a kultúrától kezdve,  a mezőgazdaságon, idegenforgalmon át mindenről lehet beszélni, bármilyen ötlet jöhet. Ezt követően meghatározzák, hogy mi az a két-három terület, amelynek a fejlesztése prioritás lesz, ugyanis minden területet nem lehet fejleszteni, mert akkor elaprózzuk és elvesznek a beruházások, fogalmazott Fejsztámer.