A szerb rendőrség fegyvert fogott a montenegrói kormányfő fiára Belgrádban pénteken késő este. A hírt a Vijesti tette közzé az éjszaka folyamán, hozzátéve: Zdravko Krivokapić miniszterelnök gyermekei a törvények értelmében védett személyeknek számítanak Montenegró államhatárain kívül is. A Krivokapić-család úgy döntött, az incidens miatt elhagyja Belgrádot.

A Vijesti a családhoz közelálló forrástól úgy értesült: a szerb rendőrség állítólag fegyvert fogott Krivokapić fiára és testőrére, akiket megmotoztak, mert állítólag úgy értesültek a hatóságok, hogy a kormányfő fia és testőre fegyvert visel. A család ugyanakkor azt állítja: a testőr fegyverét az előírások értelmében bejelentették a szerb hatóságoknak.

A lap forrása egy felvételt is átadott, ahol látható, hogy Krivokapić leánya tiltakozik a rendőrségi fellépés miatt.

Az incidens kapcsán szombaton a szerb belügyminisztérium közleményben tudatta: „Nem az a gond, ha valakinek ismételten meg kell magyarázni valamit, hanem az, ha valaki nem akarja hallani a magyarázatot. Ahogyan munkájában tartja magát az szabályokhoz, a szerb rendőrség úgy fogja ismételten még egyszer elmagyarázni a nyilvánosságnak, mindenekelőtt pedig a montenegrói kormánynak, hogy mi történt pénteken este Belgrádban, és addig fogjuk ismételgetni a magyarázatot, ameddig kell annak érdekében, hogy az igazságot mindenki megértse és elfogadja” – olvasható a rendőrség közleményében.

A kommüniké szerint a 192-es telefonszámra érkezett egy bejelentés, hogy egy Mercedes típusú, montenegrói rendszámú gépkocsiban olyan személyek tartózkodnak, akik közül legalább egy felfegyverzett. „A rendőrök ezt követően megvárták, hogy a jármű megálljon, majd az egyenruhások, szem előtt tartva saját személyes biztonságukat is, ami prioritás minden intézkedés esetében, felmutatták szolgálati fegyverüket, azonosították magukat és átkutatták a járművet. Nincs a világon olyan rendőrség, amely egy olyan személyhez, akiről feltételezi, hogy fegyvere van, személyi fegyverzet nélkül lépne oda. Türelmetlenül várjuk, hogy lássuk a montenegrói rendőrség forradalmi eljárásrendet, amely előírná, hogy fegyvertelenül közelítsék meg a felfegyverzett személyeket” – írta a rendőrség, hozzátéve: az „igazoltatást követően a montenegrói kormányfő fiának kíséretében lévő személyt annak testőreként azonosítottuk, az intézkedést befejeztük, a

fegyvert pedig a montenegrói rendőrség kötelékébe tartozó személy tulajdonában hagytuk”.

A rendőrségi közlemény (rendőrségi közleményhez éppenséggel nem igazán méltó módon) azt is tudatja: „A rendőrségünk tagjai alkalmanként megemelik a hangjukat is, amíg felfegyverzett személyeket közelítenek meg és reméljük, hogy ez nem nagyon zaklatta fel az igazoltatott személyeket. A belgrádi rendőrség tagjai nem tudják és nem is kell tudniuk, hogy az országunkban tartózkodik-e a montenegrói kormányfő fia, s hogy kíséretében van-e a testőre”.