A szerbiai rendőrség tagjai méltatlanul bántak Zdravko Krivokapić montenegrói kormányfő fiával és kísérőjével, akinek érkezését időben, minden szükséges adattal kiegészítve jeleztük az illetékes szerb hatóságoknak – tudatta a montenegrói rendőrség szombaton késő este.

„Hisszük, hogy ez egyedi esetről van szó, s hogy az ilyen vagy az ehhez hasonló magatartás nem ismétlődik meg, függetlenül attól, hogy védett személyekről, vagy Montenegró más polgárairól van-e szó” – olvasható a montenegrói rendőrség Twitter-bejegyzésében.

A posztra reagálva a szerb rendőrség közölte: montenegrói kollégáik vagy nem olvasták, vagy nem értették meg a szerbiai belügyminisztérium közleményét az esettel kapcsolatban és megismételte, hogy a szerb rendőrök professzionális módon reagáltak.

Fegyvert fogott a szerb rendőrség a montenegrói kormányfő fiára

„Nem tudjuk, hogy van ez Montenegróban, de Szerbiában mindenkire egyformán vonatkozik a törvény, ahogyan ez ebben az esetben is történt: a rendőrök az ismeretlen, felfegyverzett emberhez ugyanolyan módon közelítettek, ahogyan azt a világon bárhol tette volna a rendőrség. Hisszük, hogy így tettek volna a montenegrói rendőrök is. Vagy a montenegrói rendőrségnek van valamilyen saját, forradalmi eljárásrendje, amelynek értelmében fegyvertelenül közelíti meg a felfegyverzetteket, türelmetlenül várjuk, hogy erről többet mondjanak” – üzent a szerb rendőrség.

A szerb külügyminisztérium tudatta: Podgoricának nincs oka kételkedni abban, hogy az eset, amelyben érintett a montenegrói kormányfő fia, úgy történt, ahogyan azt a rendőrség ismertette, s hozzátette, Montenegró állampolgárai otthon érezhetik magukat Szerbiában.

A podgoricai kormány azt közölte, hogy sokkolták a történtek és aggasztja a szerb rendőrség viszonyulása Zdravko Krivokapić fiához, „különösen, ha tudjuk, hogy Krivokapić miniszterelnök lányai egyszer már hasonló magatartás miatt kénytelenek voltak elhagyni Belgrádot”. A podgoricai külügy szerint a szerb rendőrség „végletesen durva” magatartást tanúsított Krivokapić fiának motozásakor, noha védett személyről van szó, akit a montenegrói rendőrség egy tagja kísért.