Észak-Bácskában a felnőtt lakosság csupán 43 százaléka vette fel a koronavírus elleni védőoltás első adagját, ami nagyon alacsony arány a szükséges 70 százalékhoz képest, erről Nebojša Bohucki járványügyi szakember beszélt a Pannon RTV-nek.

Észak-Bácskában jelenleg 726 aktív fertőzött van, Szabadkán 563, Topolyán 89, Kishegyesen pedig 74. Az iskola kezdete óta egyre több gyereknél is regisztrálják a fertőzést.
„Amióta elindult az iskola, első héten 19 beteget regisztráltunk. Az egész észak-bácskai körzetről van szó. A második héten pedig 44-et. Összesen 63 beteg gyerekről tudunk az általános- és középiskolában. Ami nem jó, ha az adatokat nézzük: augusztus 13-án volt 56 beteg volt észak-bácskai körzetben. Mára ez a szám 13-szor nagyobb. Tehát ezek az adatok arra mutatnak, hogy egyre több és több beteg van és ez a negatív tendencia egyre nő”, nyilatkozta Bohucki.

A járványügyi szakember úgy ítéli meg, hogy epidemiológiai szempontból Észak-Bácskában rendkívüli a járványhelyzet, és ezen csak az oltással tudunk segíteni:

„Az oltásról kell többet beszélni. Eddig az észak-bácskai körzetben a lakosok 43%-a vette fel az első dózist, ami nem jó. Legalább 70% kellene, hogy legyen. A harmadik dózist már nálunk is fel lehet venni. Eddig a három községben, Észak-Bácskában 5200 személy vette fel a harmadik dózist.”

A szakember hozzátette, a gyerekek védettsége is rendkívül fontos, mivel közöttük is terjed a delta variáns, amelynek tünetei a magas láz, köhögés, illetve tüdőgyulladás.

Vajdaságban az elmúlt egy nap alatt 591 új esetet regisztráltak, egy nappal korábban 954 új pozitív páciens volt. Vajdaságban jelenleg 11.102 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. A legtöbb beteg Újvidéken van, összesen 3.036.

Illusztráció (Novosti)