A vállalat, amely a Verbászi Közkórház szennyvíztisztítójának felújítását végezte, nem fejezte be a munkát, így most az intézmény szennyvize tisztítás nélkül a Bácskai Nagy-csatornába ömlik. Ez a tény áll abban a levélben, amelyet az intézmény igazgatóhelyettese, Miodrag Šoškić írt alá és juttatott el a környezetvédőknek. Szavai szerint a tisztítórendszer 2008 óta nem működik, írja a Novosti.

„Ebből a rendszerből a szennyvíz egyenesen a városi szennyvízcsatornába folyik, mert a belgrádi Ekohem internaciona, amely a felújítást kellett volna, hogy végezze, nem fejezte be azt.

Hozzátette, hogy a munkálatoknak a község szervezésében kellett volna zajlani a Bácskai Nagy-csatorna tisztítása és revitalizációja Verbásznál elnevezésű projekt keretében.

„A kózház megszervezte az egészségügyi hulladék kezelését”, mondta Šoškić, de ennek ellenére a kórház szennyvize a szanitáris kategóriába tartozik.

Ratko Đurđevac, a Verbászi Környezetvédelmi Mozgalom elnöke azt mondja, a kórház vízelvezető rendszerének egy része közvetlen összeköttetésben van a Bácskai Nagy-kanálissal, nem világos, hogy a vizek melyik része folyik közvetlenül a kanálisba és melyik a szennyvízelvezető rendszerbe.

A gyanú, miszerint a kórház nem megfelelően kezeli a szennyvizét, akkor merült fel, amikor a szomszédos Szenttamáson Dragan Kurjački, a mozgalom elnöke kijelentette, gyakran lát a csatornában vattát és pálcikákat lebegni a vízen.

A Bácskai Nagy-csatorna (Youtube, Đorđe Ungar, Screenshot)